Tedd a fokhagymát a szádba, és tartsd ott 30 percig. Az eredmény hihetetlen!

A foghagymát már az ősidők óta használják, hiszen számos, igencsak kiemelkedő gyógyító hatással rendelkezik. Legeredményesebben a szív-és érrendszeri betegségek leküzdésében alkalmazták.

Segítségével csökkenthető a magas vérnyomás, és koleszterinszint, de eredményeke értek el a szívkoszorú-ér betegség, és az infarktus utáni felgyógyulás kezelésében is. Számos tanulmány alapján bizonyították, hogy a fokhagyma lassítja az érelmeszesedés folyamatát, és csökkenti a magas vérnyomást. Segítségünkre lehet a vastagbélrák, gyomor-, emlő-, és prosztatarák kialakulásának elkerülésében. Erős szaga miatt sokan nem szeretik a fokhagymát, ezért készülnek már “szagtalanított” fokhagyma kapszulák, és különböző étrend kiegészítők is. Azonban, jó tudni, hogy ezeknek sokkal kevesebb az allicin tartalma, ezért a hatóerejük is gyengébb.
A kínaiak úgy fogyasztják a fokhagymát, mint a cukorkát. Bevesznek egy megtisztított gerezdet a szájukba, majd fél órán keresztül szopogatják. Hatóanyagai a nyálkahártyán keresztül felszívódnak, és egyből tisztítani kezdik a szervezetet. Fél óra múlva köpjük ki a fokhagymát, majd mossunk fogat, és öblítsük ki a szánkat. Ha úgy érezzük, hogy erősen fokhagyma szagunk van, rágjunk el egy szem kávét, vagy egy friss petrezselyemszálat.
A fokhagyma megtisztítja a szervezetet, elősegíti a vesék működését, erősíti az immunrendszert, javítja az étvágyat.
Hozzászólások:

One thought on “Tedd a fokhagymát a szádba, és tartsd ott 30 percig. Az eredmény hihetetlen!”

Comments are closed.