Így hozhatod rendbe a szerelmi életed!

Ha válságba jutott a párkapcsolatod és szeretnéd rendben hozni azt, eláruljuk hogyan csináld!

Lássuk a leggyakrabban elkövetett hibákat, amelyekből sokat tanulhatunk és felismerhetjük önmagunkét!

  • Elmulasztjuk, nem merjük elmondani már a kapcsolat elejétől, hogy mik az igényeink, mi az elképzelésünk a kapcsolat tartalmát illetően, pl. mi szeretnénk együtt élni, a másik nem, vagy lazábban kíván kötődni hozzánk. Ebből a kapcsolat folyamatos feszítettséget kap mindkét fél oldaláról, mert míg az egyik igyekszik minden ürüggyel szorosabbra fűzni a viszony, és számon kéri a másik szabadság igényét, a másik hárít, és megpróbálja biztosítani az autonómitását külön programokkal, saját lakással.

Az együttélés (Biegelbauer Pál: A párkapcsolatokról másképp) 

  • Nem vagyunk készek kompromisszumokra, megpróbáljuk a másikra erőltetni a szokásainkat. Figyelmen kívül hagyjuk, hogy különböző családi mintával, vagyis kapcsolati mintával rendelkezünk, s ezekből csak egyeztetés, és kölcsönös engedmények árán teremthetjük meg a mi, új együttélési formánkat.

Csapdák a házasságban – A szülői örökségek (gyökerek) csapdája 

  • Olyan valóságidegen elvárásaink vannak egy kapcsolatot illetően, aminek maga a Jóisten sem tudna eleget tenni, nem hogy egy hús-vér nő vagy férfi.
  • Elveszítjük azt a frissségünket, csábító erőnket, mely a kapcsolat elején még működik, mert meg akarjuk szerezni a másikat. Megtartani is akarni kell!
  • Nem vesszük észre azokat a változásokat, melyek az eltávolodás veszélyével járnak. Pl. az érdeklődési körünk elkezd nagyon eltérő irányban alakulni, mert míg az egyik élénk érdeklődést kezd mutatni valamelyik vallás felé, a másik inkább bulizni akar, vagy siklóernyőzni. Ez óhatatlanul azzal jár, hogy különböző szellemiségű, érzelmi beállítottságú társaságunk lesz, rengeteg új impulzussal, élménnyel, s ha ezt nem sikerül pont a párunkkal megosztani, tehát nincs átfedés az érdeklődési körök között, megtörténik a szakadás.

Párkapcsolat a kezdetektől a párkapcsolati válságig

  • Nem merjük nyíltan megbeszélni a szexuális igényeinket, nehézségeinket, s így gyakran évek múlnak el, és egy másik nő vagy férfi – a gaz csábító vagy szerető – kell ahhoz, hogy felszabaduljunk egy gátlás alól, és rájöjjünk, hogy mire vagyunk képesek az ágyban. A szexuális problémákat, annak ellenére, hogy manapság meglehetős nyitottság és szabadosság jellemzi, még mindig az időre bízzuk, hogy majd megoldja. Hát nem oldja meg! Találkozom párokkal, akik évek óta házasok, gyermekeik vannak, és olyan alapvető ismerettel sem rendelkeznek a saját és partnerük testét vagy nemi működését illetően, amit már elvileg a középiskolai felvilágosító órán hallottak.
  • A két nem nemi szerepének összekeveredése, aránytalansága ugyancsak gyakran előforduló akadálya a harmonikusan élt párkapcsolatnak. Arra gondolunk, hogy a női szerepeket a nők gyakran hárítják, férfiasan viselkednek, nem csak a munkahelyükön, hanem otthon is, ezzel belekényszerítve a párjukat olyan férfiatlan tevékenységekbe, helyzetekbe, amiben azután egyikük sem érzi jól magát.
  • Eltérő érzelmi igények is vezethetnek a kapcsolat romlásához, ami azt jelenti, hogy minden ember rá jellemző érzelmi hőfokkal bír, melyet belevisz a párkapcsolatába, s csodálkozik, majd elégedetlen lesz, ha a társa más hőfokon égeti az érzelmeit.
  • Állandósult, beteges féltékenység is tönkre teheti kapcsolatunkat.

Csapdák a házasságban – A féltékenység csapdája 

  • Nagyon fontos, hogy megkíséreljük a másik érzelmi igényeire figyelni, megtanuljuk, hogyan kell a másikat szeretni, s ne azt adjuk, amit kapni szeretnénk, hanem fordítsuk le a másik szeretetnyelvére, hogy meg is érkezzenek hozzá a belőlünk induló érzelmi impulzusok.

Mire vágynak a nők? Mire vágynak a férfiak? 

  • Gyakran halljuk, hogy én megteszek érte mindent, ő mégsem becsül, sőt, elégedetlenkedik. Ebből arra lehet következtetni, hogy a másik ember nem tudja értelmezni, amit tőlünk kap.

Egyenes beszéd avagy a megnyilvánulás művészete 

  • A legeslegeslegnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha kiderül, hogy valami baj van, vagy megcsalt a párunk,hogy a legegyszerűbbnek tűnő megítélésbe menekülve, őt hibáztatjuk.
  • Az egyetlen eredményre vezető módszer arra, hogy megoldjuk a kapcsolati krízist, hogy az egész kapcsolatot elemezve, magunkba fordulunk, és azt vizsgáljuk, mi mivel járultunk hozzá a távolodáshoz, illetve mit nem tettünk meg a kapcsolatért. Mit tudunk változtatni, milyen áldozatokra vagyunk hajlandóak a helyreállítás érdekében.
  • Az igazi megértés helyett szoktunk fájdalmunkba, méltatlankodásba, hibáztatásba menekülni, mely szinte soha nem vezet eredményre, ha csak nem a szakítást tartjuk eredménynek. Krízisben lévők hibája, hogy nem maguk miatt akarnak változni, hanem a másik megtartása érdekében.

Pár(bajok) avagy a párkapcsolati válságok mélyebb (evolúciós) okairól 

  • Ha sikerül jó következtetéseket levonni a történtekből, és ennek megfelelően változtatni a viselkedésünkön, gondolkodásmódunkon, mindenképpen hasznunkra válik, s ezt kamatoztatni is tudjuk. Legfeljebb a következő kapcsolatunkban…

Párkapcsolati konfliktusok a horoszkópban 

  • Minden változik körülöttünk, az energiák is. Ezért évente érdemes otthonod, különösen hálód energiáját„kiigazítani”. Nem arra gondolok, hogy tegyél a párnád alá köveket és különböző kultikus tárgyakat! Bár, ha ezt szeretnéd, tedd meg! Ennél a megoldásnál a klasszikus feng shui hatékonyabb és eredményesebb megoldásokat kínál. A harmonikus tér megteremtésével nagy hatással lehetsz partnerkapcsolatod kedvező alakulására:
    • ha magányos vagy, könnyebb párt találnod
    • a válás energiáját feng shui módszerekkel közömbösítheted
    • a veszekedéseket mérsékelheted, sőt megszüntetheted

    Az, hogy kapcsolatod jó legyen partnereddel, házastársaddal a feng shui megoldások mellett Tőled is függ. A kapcsolatot folyamatosan gondozni, ápolni érdemes. Ha elakadsz kérj segítséget!

Minden krízisnek megvan a tanulsága, és tudhatjuk, hogy fejlődünk, és megoldottunk valamit, ha a következő kapcsolatban már nem jelentkezik ugyanaz a probléma.

Hozzászólások: