Forradalmi diéta, ami őrületes gyorsan olvasztja le rólad a kilókat

Több mint 20 éves méregtelenítési és táplálkozási fejlesztői munka eredménye Ann Louise Gittlman itala.

76352_forradalmidieta-640c

A 64 éves nő azon dolgozott, hogy olyan forradalmi diétát állítson össze, mely életerővel tölti fel a fáradt testet és egyben méregteleníti is azt. Feltalált gy csodás italt.

A vörös ital, melynek alapvető hozzávalója az áfonya, a gyömbér és a citrom egyszerre ösztönzik a májat a leghatékonyabb működésre, megtisztítják a testet a toxinoktól és olvasztják a zsírt.

Hozzávalók:
2 liter fekete áfonya
fél teáskanál őrölt fahéj
negyed teáskanál gyömbérpor
negyed evőkanál szerecsendió por
háromnegyed csésze frissen facsart narancslé
negyed csésze frissen facsart citromlé
stevia (ízlés szerint)

Az áfonyát egy nagyobb edényben öntsd fel vízzel áfonyát, és add hozzá a fűszereket. Főzd 15 percig, majd hagyd kihűlni. Add hozzá a narancs- és citromlét, ízlés szerint ízesítsd steviával, és keverd össze az egészet. Tárold hűtőben.

Fogyassz el belőle minden nap 2-3 csészényivel.

A titka ennek a csodálatos italnak az áfonyában rejlik: hatékony antioxidáns, éhségűző, közben igazi vitaminbomba a zsír elleni küzdelemben.

A kutatók szerint a pozitív hatás annak köszönhető, hogy az antioxidánsokban gazdag áfonya megváltoztathatja azt, ahogy a test tárolja és készíti a glükózt vagy a cukrot azért, hogy energiát képezhessen, így csökkenti a szívbetegségek és a cukorbetegségek kockázatát is.

Hozzászólások:

2 thoughts on “Forradalmi diéta, ami őrületes gyorsan olvasztja le rólad a kilókat”

Comments are closed.