Ez az egyszerű tornagyakorlat árulhatja el halálunk idejét

Biztosan nem gondoltad, hogy az egyik legegyszerűbb tornagyakorlata, a leülés-felállás gyakorlatsor a halál várható idejéről is árulkodhat.

Sokáig senki nem tudott erről, de nemrég egy kutató, a Rio de Janeiro-i Egyetem professzora, dr. Claudio Gil Araujo arra jött rá, hogy az elsősorban a sportolók fizikai állapotának felméréséhez használt teszt nemcsak az izmok rugalmasságáról szolgál információkkal, hanem sokat elárul a szervezet fizikai állapotáról, és a koordinációs képességről.

 14520579421746_41530397980966_db

A szakember saját betegeit vizsgálta, és kiderült, hogy akik az egyszerű teszten 8 pontnál kevesebbet értek el, azok esetében kétszer akkora volt az esélye, hogy hat éven belül meghalnak, mint akik tökéletesen teljesítették a feladatot.

A teszt során egy-egy pontot vontak le, ha valaki a kezével vagy a térdével támaszkodott, de fél pont levonás járt azért is, ha valaki megszédült, elvesztette egyensúlyát.

A professzor több éven át folytatta a vizsgálatokat, az eredményeket pedig a European Journal of Cardiology című orvosi szaklapban publikálta. A tanulmányból kiderül hogy az 51-80 év közötti páciensek esetén a gyakorlat nagy valószínűséggel jelezte a halál közeledtét.

Hozzászólások:

2 thoughts on “Ez az egyszerű tornagyakorlat árulhatja el halálunk idejét”

Comments are closed.