A bal csukló körül viselve, a Vörös Fonal ugyanazon az úton működik ahogy a modern orvostudomány vakcinái. Amikor valamilyen betegség ellen oltást kapunk, a betegség egy gyengült vírustörzsét a vakcinán keresztül kapjuk meg. A lelket is hasonló technikával tudjuk immunissá tenni.

A bal csukló körül viselve, a Vörös Fonal ugyanazon az úton működik ahogy a modern orvostudomány vakcinái. Amikor valamilyen betegség ellen oltást kapunk, a betegség egy gyengült vírustörzsét a vakcinán keresztül kapjuk meg. A lelket is hasonló technikával tudjuk immunissá tenni. A Kabbala azt tanítja, hogy a színeknek speciális frekvenciái és energiái vannak. A vörös például a veszély színe. A Vörös Fonalat sajátos módon a bal csuklónkra kötve, megvédjük magunkat a bármilyen felénk irányuló ártalmas negatívitástól ? ez a spirituális vakcina a Gonosz Szem veszedelmes ereje ellen. A vörös szín ennek a technológiának egyik része.
A Vörös Fonalat a bal csuklón viseljük. A kabbalisták felismerték, hogy az energia a test bal oldalán hatol be. A bal kar és kéz az ?kapás? fogalmához kapcsolódik, a jobb kar és kéz pedig az ?adás? erejét foglalja magába. Eszerint a negatív energiák a test bal oldalán áramlanak be. A Vörös Fonalat a bal csuklónkon viselve a negatív energiákat a behatolás pillanatában feltartóztatjuk. A fonal gondos előírásoknak megfelelően, hét egymást követő, sorozatos csomóban van megkötve, egy-egy csomó azt a hét spirituális dimenziót jelképezi, amely a jelen valóságunkkal van összeköttetésben. Nagyon fontos, hogy egy olyan személy kösse fel a fonalunkat, aki szeret minket, és akiben mi is mélyen megbízunk. Mialatt ők ezt megteszik, mi azt kérhetjük, hogy ez az erő sugározzon ránk és embertársainkra, és jóságot, kegyelmet, hálát, és a Gonosz Szem örök távol tartását kérhetjük a Fénytől.

1000_11219718_978992732161653_1869975790803509680_n_20150831_093747

Hozzászólások:

2 thoughts on “A bal csukló körül viselve, a Vörös Fonal ugyanazon az úton működik ahogy a modern orvostudomány vakcinái. Amikor valamilyen betegség ellen oltást kapunk, a betegség egy gyengült vírustörzsét a vakcinán keresztül kapjuk meg. A lelket is hasonló technikával tudjuk immunissá tenni.”

Comments are closed.