8 óra alatt roncsolja szét a rákos sejteket ez a növény

A Washingtoni Egyetem kutatói már 2008-ban olyan anyagot – artemisint – találtak az évezredek óta gyógyítási célokra használt kínai ürömben, egynyári ürömben (artemisia annua), mely egyes ráksejteket 1200-szor hatékonyabban pusztít el, mint a használatban lévő készítmények.

Az artemisint a malária gyógyítására már használták Kínában. Működési mechanizmusának elemzéséből kiderült, hogy az üröm szirmaiból, leveleiből készített kivonat 8 óra alatt szétroncsolta a mellrákos sejtek háromnegyedét, 16 óra után pedig csak hírmondó maradt belőlük, ha előtte vas tablettával kezelték azokat. Fontos, hogy az artemisin az egészséges sejteket elhanyagolható mértékben károsította.

A terápiát egy csontrákban szenvedő kutyán is kipróbálták, a négylábú a kezelés után rendbe jött, a rák pedig nem újult ki. A szakemberek kiindulópontja az volt, hogy a maláriás és rákos sejtek vastartalma megnő, ezért feltételezték, hogy a malária kezelésénél a vastartalmú sejteket roncsoló szer a rák esetében is sikeres lehet.

14520577609358_72980261541286_db

A gyógynövény hatását 55 féle rákos sejten tesztelték, és kiderült, hogy az egyik leghatásosabbnak bizonyult a leukémia, a vastagbélrák, a melanoma, a mellrák, a prosztatarák, az agyi daganatok és a veserák esetén, mellékhatások nélkül.

Az artemisin a hasnyálmirigyrák és az akut leukémia esetén is hasznosnak bizonyult, mivel ezekre a típusokra a még gyorsabb sejtosztódás és a még jobban megnövekedett vastartalom jellemző. Amit eddig biztosra tudni az, hogy a kezelést vas bevitellel kell kombinálni, és az artemisin vegyületet az étkezésektől külön kell bevenni, mivel a vastartalmú ételek rontják a hatásfokot.

Artemisin vegyületből háromféle ismert: az artemisin, az artesunate és az artemether. A második vízben, míg az utóbbi zsírban oldódik, így át tud lépni a véragy gáton, képes elérni az idegrendszer központját, és sokkal lassabban távozik a szervezetből. A kutatók azt ajánlják, hogy a három készítményt felváltva érdemes alkalmazni, naponta 100-1200 milligrammot.

Hozzászólások: