SZABADULJUNK MEG A FEKETE MITESSZEREKTŐL EZZEL AZ EGYSZERŰ TRÜKKEL!

Az egészséges és szép arcbőr mindannyiunk álma, amit nem is olyan nehéz elérni, hiszen odafigyeléssel, és szakszerű ápolással, arctisztítással megszabadulhatunk az apró, csúnya mitesszerektől, pattanásoktól.

A fekete mitesszerek kezdetben nem feketék, így alig vehetők észre, de idővel a pórusokból kiálló részük érintkezik a levegővel, így az oxidáció hatására sötétebb árnyalatúvá válnak.

Egyes fekete pöttyök szimpla arcmosással könnyedén eltávolíthatók, másokkal, és sajnos ezek vannak többségben, már nehezebb elbánni, mivel az állaguk keményebb, így “drasztikusabb” beavatkozásra lesz szükségünk.

Erre jó a következő házi pattanástalanító készítmény, amellyel hatásosan megszabadulhatunk a mitesszerektől.

HOZZÁVALÓK:

  • 2-3 darab jégkocka
  • mentás fogkrém

ELKÉSZÍTÉS:

Egy tálba keverjünk össze alaposan 1 evőkanál sót 2 evőkanál mentás fogkrémmel, és ezzel kenjük be a mitesszeres területet. Várjunk 5 percig, míg megszárad. Ezután nedvesítsük be az ujjainkat, és a bekent bőrrészt kezdjük el körkörösen masszírozni.

Ezt követően vegyünk kézbe egy jégkockát, és azzal is dörzsöljük be a bőrfelületet, hogy a pórusok összehúzódjanak. A végén egy tiszta törülközővel töröljük szárazra a bőrünket.

Hozzászólások: