Megdöbbentő! Órákkal a halál után is visszahozható lesz az ember az életbe

Az orvoslásban egy új kutatás eredménye sokakat megdöbbenthet, mely szerint egy beteg akár órákkal a szív leállása után is visszahozható lesz az életbe.

14520604161955_96086409033307_db

Minderről egy amerikai tudományos oldal, alivescience számolt be a napokban. Ebben arról írnak, hogy a kutatás során kiderült, hogy a válaszvonal élet és halál között már nem olyan éles, mint eddig gondolták. Azújjáélesztéssel kapcsolatos tudományos fejlesztések által az orvosok az elméletileg halott beteget képesek újra visszahozni az életbe.

14520604163753_60289466700853_db

“Az eddigi álláspont szerint, ha egy beteg szíve és a légzése is leállt, akkor halottnak lett nyilvánítva” – nyilatkozta Dr. Sam Parnia, a New York Állami Egyetem adjunktusa. “Semmit nem lehetett tenni, hogy változtassanak ezen” – tette hozzá.

Most a halállal kapcsolatos kutatások során rájöttek, hogy az elmúlás nem egy pillanat alatt történik meg, hanem egy hosszú folyamat során, amely a szervezetben megy végbe. A halál jelenleg meghatározott állapota után kezdődik meg a sejtek haldoklása.

“Ez a procedúra hosszú órákig is eltarthat és most már képesek lehetünk megfordítani azt” – magyarázta Parnia.

Az orvostudományban eddig az a tény volt elfogadott, hogy ha az emberi szív leáll, és nem pumpál vért többé, akkor néhány perc múlva az agy az oxigénhiány következtében maradandó károsodást szenvedhet.

A tudósok szerint viszont ez a mai kutatások eredményeképpen már idejétmúltnak számít. “Mikor a szív leáll, az csak a halál folyamatának kezdete” – közölte Dr. Stephan Mayer, a Columbia Egyetem neurológus professzora.

“Egy oxigén nélküli agyról tudjuk, hogy rengeteg jelzést küld a test különböző sejtjeihez: ideje meghalni” –  mondta el  Dr. Lane Becker, a Pennsylvania Egyetem professzora. “Szóval van lehetőségünk kicsit módosítani ezt a programot és elérni, hogy behúzza a féket a folyamat.” Az egész kutatás ötlete onnan ered, hogy már korábban is sikerült különösebb agyi károsodás nélkül visszahozni az életbe órák óta “halott” betegeket – magyarázta az orvos.

Mindennek azonban alapja a hypotermia, azaz a kóros lehűlés. Ennek során a testet a normálnál (37 fok) alacsonyabb hőmérsékleten tartják az orvosok, mert ekkor az agy oxigénigénye csökken. De a fejlett technológiát alkalmazó hűtési folyamatnak is van egy határa, amelytől tovább nem lehet tovább próbálkozni.

A tudósok a kutatáskor azt is megállapították, hogy nem mindegy hogyan kezdik el a beteget az életbe visszahozni. Idáig, ha oxigénhiány jelentkezett, egyből oxigént pumpáltak a páciensbe, most viszont rájöttek, hogy ez sokszor árthat neki. Ezért a szív újraindítását követően tilos a vér és oxigén adása, a szervezetet fokozatosan kell életre kelteni.

Az új kutatási eredmények azonban etikai szempontból is aggályosak lehetnek, és az orvosoknak dilemmát okoz a folyamat kockázata. Ha ugyanis a szív leállása után órákkal vissza is hoznak valakit az életbe, fellép-e az agyi károsodás, vagy nem. “Amit meg kell tanulnunk az annyi, hogy a berögzült hiedelmek az agy visszafordíthatatlan károsodásáról egyszerűen nem valósak” – mondta Mayer. “Ám ha túl korán hozzuk meg a döntést és nem megyünk végig az úton, akkor egyszerűen leírjuk ezeket a betegeket. Ha azonban tehetünk valamit értük, akkor miért csak félig megyünk el az úton?”- tette fel a kérdést a kutató.

Hozzászólások:

One thought on “Megdöbbentő! Órákkal a halál után is visszahozható lesz az ember az életbe”

Comments are closed.