Gondolkoztál már azon, mi is pontosan a Coca-Cola?

Gondolkoztál már azon, mi is pontosan a Coca-Cola?

A Coke a történelem legértékesebb márkája, és a “Coca-Cola” a világ második legelismertebb szava a “hello” után. Azonban az ital maga abszolút méreg az emberi anyagcserére nézve. Nagyon savas, egy ponttal magasabb a pH-értéke, mint az akkumulátorsavé. Ennek következtében olyan felületek tisztítására is alkalmas (és gyakran jobb is), melyek esetében mérgező háztartási tisztítószereket szoktunk alkalmazni.

Olcsóbb és könnyebb megvásárolni néhány harmadik világbeli országban, mint a tiszta vizet. A Coca-Cola “PR-propagandát” használ, hogy meggyőzze a fogyasztókat és egész nemzeteket, hogy “környezetbarát társaság”, miközben tevékenysége valójában összefüggésben van a környezetszennyezéssel, a vízhiánnyal és a betegségekkel.

Azon emberek körében, akik üdítőitalokat, például Coca-Colat fogyasztanak, 48% -kal magasabb a szívroham és a stroke kockázata, mint azok esetében, akik egyáltalán nem isznak ilyen italokat, vagy legalább is nem isszák őket minden nap. A Respirology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint az üdítőital fogyasztása tüdő- és légzési rendellenességekkel is együtt járhat, beleértve az asztmát és a krónikus obstruktív tüdőbetegséget (COPD).

A Colaban lévő szénsav kalcium veszteséget okoz a csontokban egy 3 fázisú folyamat során:

 A szénsav irritálja a gyomrot.

 A gyomor megpróbálja “gyógyítani” az irritációt, ahogy erre képes, vagyis az egyetlen savlekötőt adja hozzá, ami a rendelkezésére áll: kalciumot. Ehhez a vérből jut hozzá.

 A most már alacsony kalcium tartalmú vér a csontokból pótolja a hiányzó kalciumot. Ha nem ezt tenné, az súlyosan károsítaná az izom- és agyműködést.

De a történet itt még nem ér véget. A Cola másik problémája az, hogy foszforsavat is tartalmaz (nem ugyanaz, mint a szénsav, amely vízzel kevert szén-dioxid). A foszforsav a test kalcium tárolására is kihat.

Tehát a Coke 3 módon lágyítja a csontokat (valójában gyengébbé és törékennyé teszi őket):

 A szénsav csökkenti a kalciumot a csontokban.

 A foszforsav csökkenti a kalciumot a csontokban.

 Az ital kalcium tartalmú alternatívákat, például a tejet vagy a vizet helyettesíti. A tej és a víz nem kiváló kalcium források, de még mindig forrásoknak tekinthetők.

A nyelőcső rák nagyon ritka volt két generációval ezelőtt, most pedig gyakori. Az alapvető mechanizmus a következőképpen működik:

 A sejtek mechanikai károsodása óriási kockázati tényező a rákban. Ez az oka annak, hogy az azbesztrészecskék például tüdőrákot okoznak.

 Minden üdítőital savas refluxot okoz (a gyomorsav magasabbra emelkedik, mint a nyelőcső szelepe). Ez sokkal hangsúlyosabb, ha a test vízszintes helyzetben van (alvás közben), de a legtöbb esetben az elfogyasztott Cola és egyéb üdítő italok mennyisége azt jelenti, hogy a savas reflux jóval túl van a veszélyességi ponton. Bármikor, ha egy kellemes italt fogyasztunk, az böfögést okoz, és a sav így jut be a nyelőcsőbe. Mennyit az a túl sok? A kutatás nem azt adja meg, hogy hol van a határ, csak azt mutatja, hogy a legtöbben messze túl vagyunk rajta.

 A gyomorsav feloldja a szövetet – ez a célja. A gyomor nyálkahártyája nem található meg a nyelőcsőben, így az alsó nyelőcső károsodása sokkal gyakoribb a savas üdítőitalokat fogyasztók esetében, mint a nem szénsavas italokat fogyasztók körében. Ez a sejtmutációk radikális növekedését, valamint a szabad gyökök sokkal magasabb szintjét eredményezi.

Tehát mi történik a testünkkel Coca-Cola ivás után?

10 perc után: tíz teáskanálnyi cukor található egy pohár kólában, ami pusztító “csapást” mér a szervezetre, és az egyetlen ok, hogy nem hánysz, az a foszforsav, ami gátolja a cukrot.

20 perc után: A véráram inzulinszintjében egy ugrás történik. A máj az összes cukrot zsírrá alakítja.

40 perc után: A koffein felvétele végül befejeződik. A szem pupillái kitágulnak. A vérnyomás emelkedik, mivel a máj több cukrot juttat a véráramba. Az adenozin receptorok gátolttá válnak, ami megakadályozza az álmosságot. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Koffein)

45 perc után: A test növeli a dopamin hormon termelését, ami serkenti az agy örömközpontját. Hasonló reakció, mint amit a Heroin hoz létre.

1 óra után: A foszforsav megköti a kalciumot, magnéziumot és a cinket a gyomor-bél traktusban, extra lendületet adva az anyagcserének. A kalcium kiürülése a vizelettel történik.

Több mint 1 óra múlva: Az ital vizelethajtó hatása belép a “játékba”. A kalcium, magnézium és a cink eltávozik a szervezetből, melyek a csontjaink alkotórészei, valamint a nátrium. Ekkorra ingerlékenyekké vagy eltompulttá válhatunk. Az egész vízmennyiség, amit a kóla tartalmazott, eltávozik a vizelettel.

Amikor egy hideg üveg kólát iszunk és élvezzük a tagadhatatlan frissességét, akkor vajon tudatában vagyunk annak, hogy milyen kémiai “koktélt” juttatunk a szervezetünkbe? A Coca-Cola hatóanyaga a foszforsav. Mivel magas a savtartalma, a vegyi anyag szállítására használt tartályokat speciális tárolókkal kellett ellátni, melyet erősen maró hatású anyagoknak terveztek.

Vessünk egy pillantást a Coca-Cola egyik legjobban reklámozott termékének “anatómiájára”, a koffein nélküli Coca-Cola Lightra. Ez az ital a következőket tartalmazza: szénsavval dúsított víz, E150D, E952, E951, E338, E330, aromák, E211.

Szénsavval dúsított víz – ez a szódavíz. Ez felkavarja a gyomorszekréciót, növeli a gyomorsav savasságát, és felpuffadást okoz. Elsősorban szűrt csapvizet használnak hozzá.

E150D – ez egy élelmiszer színezék, melyet a cukor meghatározott hőmérsékletű feldolgozása révén nyernek, kémiai reagensek hozzáadásával, vagy anélkül. A Coca-Cola esetében ammónium-szulfátot adnak hozzá.

E952 – Nátrium-ciklamát, ez egy cukor helyettesítő. A ciklamát egy szintetikus vegyszer, édes íze van, ami 200-szor édesebb, mint a cukor, és mesterséges édesítőszerként használják. 1969-ben az FDA (amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság) betiltotta, mivel ez, valamint a szacharin és az aszpartám rákot okozott a patkányokban. Később ezt az anyagot egy nagyon gyanús módon ismét legalizálták.

E950 – Aceszulfám-kálium. 200-szor édesebb, mint a cukor, metil-étert tartalmaz. Ez megnehezíti a szív- és érrendszer működését. Ugyanúgy tartalmaz aszparaginsavat, amely szintén izgató hatást okozhat az idegrendszerünkben, és idővel függőséghez vezethet. Az aceszulfám rosszul oldódik, és nem ajánlott gyermekeknek és terhes nőknek.

E951 – Aszpartám. Egy cukor helyettesítő a cukorbetegeknek, magas hőmérsékleten kémiailag instabil, ekkor metanolra és fenilalaminra bomlik le. A metanol nagyon veszélyes, mivel 5-10 ml látóideg károsodást okozhat, és visszafordíthatatlan vakságot. Meleg üdítőitalokban az aszpartám átalakul formaldehiddé, ami egy nagyon erős rákkeltő anyag. Az aszpartám mérgezés tünetei a következők: eszméletvesztés, fejfájás, fáradtság, szédülés, hányinger, szívdobogás, súlygyarapodás, ingerlékenység, szorongás, memóriazavar, homályos látás, ájulás, ízületi fájdalmak, depresszió, meddőség, halláscsökkenés és így tovább. Az aszpartám kiválthatja a következő betegségeket: agydaganatok, SM (Szklerózis Multiplex), epilepszia, Graves-kór, krónikus fáradtság, Alzheimer-kór, cukorbetegség, mentális hiányosság és tuberkulózis.

E338 – Foszforsav. Ez a bőr és a szemek irritációját okozhatja. Ezt használják az ammónia, nátrium, kálcium, alumínium foszforsav sóinak előállítására, valamint a faszén és a filmszalagok szerves szintézisében. Szintén használják hőálló anyagok, kerámiák, üveg, műtrágyák, szintetikus tisztítószerek, gyógyszer előállításánál, fémmegmunkálásnál, valamint a textil- és olaiparban. Ismeretes, hogy a foszforsav zavarja a kalcium és a vas felszívódását a szervezetben, amely a csontok gyengülését és csontritkulást okozhat. Egyéb mellékhatások a szomjúság és a bőrkiütések.

E330 – Citromsav. Széles körben használják a gyógyszer- és élelmiszeriparban. A citromsav sóit (citrátok) használják az élelmiszeriparban például savaknál, tartósítószereknél, stabilizátorként, valamint orvosi téren a vér tartósítására.

Aromák – ismeretlen aromás adalékanyagok

E211 – Nátrium-benzoát. Ezt használják az élelmiszeripari termékek előállítása során antibakteriális és gombaölő célra. Gyakran előfordul lekvárokban, gyümölcslevekben és gyümölcs joghurtokban. Nem javasolt asztmásoknak és azoknak, akik érzékenyek az aszpirinre. Peter Piper (Sheffield Egyetem Nagy-Britanniában) egyik tanulmánya úgy találta, hogy ez a vegyület jelentős károkat okoz a DNS-ben. Peter szerint a nátrium-benzoát, mely a tartósítószerek egyik akív összetevője, nem pusztítja el a DNS-t, hanem kikapcsolja azt. Ez májzsugorodáshoz és degeneratív betegségekhez vezethet, mint a Parkinson-kór.

Ha mégsem tudod elképzelni az életet Coca-Cola nélkül, vedd figyelembe a következőket:

Számos Coca-Cola forgalmazó Amerikában ezt az italt használja a teherautó motorok tisztítására.
Amerikában sok rendőr autójában Coca-Colas palackok vannak, és amikor egy autóbaleset történik, azzal mossák le a vért az útról.
A Coca-Cola nagyszerű szer a rozsdafoltok eltávolítására az autók króm felületein. Hogy eltávolítsuk egy autó akkumulátoráról a korróziót, csak rá kell önteni a kólát, és a korrózió eltűnik.
Egy rozsdás csavar kiszabadításához meríts egy darab ruhát Coca-Colaba, és néhány percre tekerd a csavar köré.
Foltok eltávolítására a ruhákból – önts Coca-Colat a piszkos ruhára, adj hozzá mosószert, és indítsd el a mosógépet a szokásos módon. Meg fogsz lepődni az eredményen.
Indiában egyes gazdálkodók Coca-Colát használnak növényvédő szerek helyett féregirtásra, mert olcsóbb, és a hatása nagyon hasonló.
A Coca-Cola tagadhatatlanul nagyon hasznos termék. A legfontosabb, hogy olyan célokra használd, melyek között nem szerepel az elfogyasztása!

Hozzászólások: