KÉSZÍTS FOGYÓKÚRÁS VIZET!

Napi 3 pohár fogyasztó víz, heti 1 kiló mínusz

A gyömbér és a citrom együttes hatásával könnyen karcsúsodhatsz. Készíts fogyókúrás vizet!

A súlyvesztést nemcsak koplalással és edzéssel lehet elérni, bár tény, hogy a megfelelő étrendnek és a mozgásnak fontos szerepe van a súlyleadásban, illetve a karcsú alak megőrzésében.

Amiről ritkán esik szó, az az, hogy a fogyáshoz kiegyensúlyozott folyadékfogyasztásra is szükség van, ami azt jelenti, hogy napi két-két és fél liter folyadékot el kellene fogyasztani ahhoz, hogy az anyagcsere-folyamatok felpörögjenek. Ennek egy részét pedig a fogyókúrás víz is kiteheti.

Gyömbéres-citromos víz

A gyömbéres-citromos víz minden alkotóeleme segít az emésztés serkentésében, bár ehhez legalább napi három pohárral ? legfeljebb egy literrel ? fogyasztani kell belőle. Ha így teszel, már egy hét alatt is érezheted karcsúsító hatását, melyet egyszerre két dolognak köszönhetsz.

Egyrészt a folyadék eltelíti a gyomrot, így csökken az éhségérzet, illetve egyúttal a kalóriabevitel is, másrészt az összetevők serkentőleg hatnak az emésztésre. A kettő együtt pedig csodákra képes a fogyókúra szempontjából.

KÉSZÍTS-FOGYÓKURÁS-VIZET-NETEXTRA-HU

Emésztéssegítő összetevők

A gyömbér nemcsak hányinger ellen jó, természetes emésztésserkentőként is hat: kiváló megoldás fokozott teltségérzet, puffadás esetén is. A benne lévő illóanyagok ? gingerol és shogaol ? aktiválják a gyomor nyálkahártyájában lévő hőreceptorokat, azok pedig fokozzák az anyagcserét, ezáltal a zsírégető folyamatokat is.

A citrom is hasonlóan jótékony hatású, egyrészt magas savtartalmával, másrészt a benne található nagy mennyiségű C-vitaminnal segíti a zsírégetést. Mindemellett rostokban is bővelkedik, melyek egy részét érdemes a fogyasztó vízbe is belekeverni, szintén az anyagcsere fokozása érdekében.

Így készítsd el!

Fogj egy citromot, mosd meg alaposan, és facsard ki a levét, nyugodtan hagyd benne a rostokat is, nem kell átszűrni a levet. Reszelj le körülbelül két teáskanálnyi gyömbért, és keverd bele a citromlébe, majd öntsd az egészet egy teáskannába, és forrázd le egy liter vízzel.

Tulajdonképpen olyan ez, mint egy ízesítés nélküli limonádé ? lehetőleg hagyd is így, hiszen a cukor korántsem segíti elő a súlyvesztés folyamatát. Ha viszont mégsem bírod megállni, hogy édesítsd, akkor az eritritet ajánljuk hozzá, így nem kell aggódnod a kalóriák miatt. 

Hozzászólások:

4 thoughts on “KÉSZÍTS FOGYÓKÚRÁS VIZET!”

Comments are closed.