Netbulvár

Igaz történet: A falu szajhája lettem

Más voltam, idegen voltam, ezért hamar szájára vett a falu. Már tizenhat évesen romlott lánynak tartottak, pedig akkoriban még a kezemet sem fogta meg fiú.

Édesapám a nyolcvanas évek közepén, tizenkét éves koromban meghalt. A szüleim már hat éves koromban elváltak, apu egy Somogy megyei faluban élt a nagymamámmal, ezért természetesen ott is temettük el. Hamar megkedveltem ezt a kis falut, nagyon kedvesek voltak az ottani emberek. Sok időt töltöttem a rokonaimnál.

A következő nyáron az édesanyámmal és nagynénémmel elmentünk apu sírjához. Egy fiú biciklivel végig követett bennünket, és közben annyira bámult, hogy már vártam, mikor megy neki egy oszlopnak. Bár már elég jól ismertem a falubelieket (a nagymamám és a rokonok sokat meséltek róluk), a fiút akkor láttam először és a nevét sem tudtam.
Szünidő volt, ezért két hétig a faluban maradtam a nagymamámmal. Nem kuksoltam egész nap a házban, sétálgattam az utcán, eljártam a boltba. Hamar elterjedt a pletykálkodók körében, hogy itt van egy fiatal lány, aki más, mint a helybeliek.
Egy hét múlva már rám is kérdeztek az utcán:
? Te tényleg a Zsoltival jársz?
? Az meg ki? ? bámultam értetlenül.
De igazán akkor döbbentem meg, amikor barátnőm levélben kérdezett rá: ?tényleg lefeküdtél a Zsoltival?? De én még mindig nem tudtam pontosan, hogy ki az a Zsolti! Azt meg pláne nem, mi is a ?
Későn érő típus voltam, csak a tizennyolcadik születésnapom előtt veszítettem el a szüzességemet. De amíg ezt a kort elértem, édesapám falujában tucatnyi fiúval összeboronáltak. Alig voltam tizenhat, amikor hihetetlenül rossz vélemény alakult ki rólam. Annyira, hogy még a nagynéném is ellenem fordult. Látni sem akart. (Azóta sem beszéltünk egyetlen szót sem, pedig már több év is eltelt.)
A pletykák egyre durvábbak lettek
Közrejátszott ebben a nők irigysége is, hiszen minden fiú és férfi csodált ? egyrészt mert pesti voltam, másrészt jó alakkal áldott meg a sors. Hol az egyik fiú hívott meg egy üdítőre, hol a másik egy fagyira. De ez nem jelenti azt, hogy bármi is kialakult volna köztünk, pláne, hogy le is feküdtem volna velük!

Soha nem cigiztem, nem ittam alkoholt, éjszaka is mindig otthon voltam. A falubéli diszkókba sem jártam. Egyetlen oka volt rossz híremnek: sok fiú udvarolt nekem. Aminek talán az is oka volt, hogy jól el lehetett velem beszélgetni. Ez pedig nyilvánvalóvá tette mindenki előtt, hogy buta sem vagyok. (Később pszichológiát tanultam.)

Egyik ismerősöm egyszer azt mondta: ?Ha szebb vagy, azt a nők még valahogy megbocsátják. De ha okosabb is vagy náluk, azt már nem tudják elviselni!? De csak azért sosem játszanám meg a buta tyúkot, hogy másoknak ez jó érzés legyen!

A sok pletyka alapját sokszor a férfiak rakták le. Ha elutasítottam őket, akkor is kitaláltak mindenféle meséket a ?. tudományomról, vagy éppen a sajátjukról. Volt, amelyik nem hazudott. Csak kijelentette, hogy annyira nem is tetszem neki, és nem is akarna?

Sokszor kimondottan úgy éreztem, rossz, hogy csinos vagyok

Egy alkalommal két nős férfi, akikkel szintén csak beszélgetős viszonyban voltam, cselhez folyamodott. Tudták, hogy van egy fiú a faluban, akibe mindig szerelmes voltam. Azt hazudták, hogy az a fiú vár engem éjjel a falu határában. Rosszat sejtettem, és ezt megemlítettem az édesanyámnak. Ő aztán helyre rakta ezeket az embereket.

Egy másik alkalommal édesanyámmal kerestük az egyik presszó tulajdonosának fiát, akire úgy tekintettem, mintha az öcsém lett volna. De sajnos, csak a nagymamája volt a helyiségben, aki kiabálni kezdett velem. Azt mondta, ki akarom forgatni az unokáját a vagyonából. Persze az asszony részeg volt.

Amikor kezdtem nőiesedni, és szűk mini ruhákat hordtam, még rosszabb lett a helyzet – mindenki rosszlánynak tartott. A lányok-asszonyok pedig örültek, ha rosszakat pletykálhattak rólam.

Egyébként tizennyolc évesen az a fiú vette el a szüzességemet, aki később hét éven keresztül a vőlegényem volt. Nagyon szerettük egymást, de szétmentünk, mert az édesanyja nem akarta, hogy egy „ilyen romlott erkölcsű szajha” kerüljön a családba. Állandóan azt duruzsolta neki: válasszon inkább egy helybéli, kedves, aranyos kislányt. Hát, megtette.

Utána volt még egy ottani udvarlóm, aki egy este kijelentette: feleségnek falusi lányt választ majd. Bár lehet, hogy az illető nem lesz szép vagy művelt, de „legalább pórázon lehet tartani”!

Felbukkant a múltbéli fiú

És ekkor – csalódva a gyermekként annyira szeretett falusi világban és emberekben – került megint a képbe Zsolt, akivel tizenhárom évesen találkoztam apám sírjánál. Kiderült, hogy a fővárosban tanult, ott is diplomázott és dolgozott az egyik külker cégnél. Jóképű volt és okos. És éppen szabad.

A pletykák természetesen hozzá is eljutottak, de ismerte már a helybeliek éles nyelvét – rajta is sokat köszörülték állítólag az utóbbi években vélt, valós nőügyei miatt –, ezért csak azt hitte el, ami beigazolódott.

Ha sokat tapasztalt nőt akart magának, akkor csalódnia kellett. Kicsit félszegen-bután bújtam hozzá a pesti bérelt lakásában, mert akkor jöttem rá, hogy az addigi évekbe szinte mindenkiben őt kerestem.