Hagyd el a komfort zónád! – Hidd el, megéri..

Nem tudhatjuk, hogy mi zajlik a körvonalon kívül, ezért ha nem vagyunk képesek cselekedni, csak találgatások tárgya lesz a “kinti élet”. Ha azonban képesek vagyunk elhatározni magunkat és cselekszünk, a változások elkerülhetetlenek lesznek.

Elkezdünk igazán nőni

Akármit is csinálunk, ha fejlődni szeretnénk, muszáj a komfortzónán kívülre kerülni. A munkahelyek többsége ezzel ellentétben van – ad egy biztonságos környezetet, ahonnan lehetetlen kiszakadni, ha csak mi saját magunk nem állunk a saját lábunkra. Az ismeretlen akarva-akaratlanul is változással jár, de jobb fejest ugrani az újba, hogy különféle tapasztalatokat szerezzünk. Először túlságosan ijesztőnek tűnhet, de az elért célok után felismerjük, hogy ezek elengedhetetlen és csodás lépések voltak.

Felfedezed önmagad

Új képességekre tehetsz szert, a meglévőket pedig tovább fejlesztheted. Az igazi tanulási lehetőségeket és saját magunk kibontakozásának lehetőségét az ismeretlenben találhatjuk meg, ezért felesleges olyan úton járni, ami nem hozott sikert nekünk. Valamihez görcsösen ragaszkodni butaság, hiszen ezzel csak magunkat csapjuk be. Engedd el a régi utakat, és keresd az újat, az ismeretlent! Az energikusság ki fogja hozni belőled mindazt, ami eddig benned volt, csak nagyon mélyen…

komfort_zona_1361913600-640x480

Csökkentheted a szorongást

A szorongás egyik oka a jelenlegi élethelyzeted lehet. Ha lezártad a múltadat, de még mindig frusztráltnak érzed magad, gondolt át, hogy mennyire vagy elégedett jelenlegi életeddel. Elképzelhető, hogy néhány lépésre van szükséged, ami kirángat megszokott életedből. A beletörődés a legrosszabb, amit tehetünk, és talán ezt fogjuk legjobban bánni életünk végén, ezért légy bátor és cselekedj!

„MINÉL TÖBB DOLOGTÓL FÉLSZ, ANNÁL EGYÉRTELMŰBBEN VALLOD BE ÖNMAGADNAK ÉS MÁSOKNAK: NEM BÍZOL BENNE, HOGY KÉPES LENNÉL MEGBIRKÓZNI AZ ADOTT HELYZETTEL.”

PAUL HAUCK

Önbizalom növelés felsőfokon

A komfortzónán belül aligha akadnak kihívások, ezért nem csodálkozhatunk, ha önbizalmunk a padlót súrolja. Ha mégis rettegsz a radikális változástól, először válassz apró célokat, de azzal a feltétellel, hogy mindegyik a komfortzónádon kívül van! Megérthető, ha valaki nem elégedett a munkájával, de nem mer mindent eldobni a változáshoz – ilyen és ehhez hasonló félelmek legyőzésére kereshetünk először apróbb célokat is, ami megfelelő önbizalmat ad nekünk ahhoz, hogy meghozzuk a végső döntésünket. Ha új hivatást szeretnél magadnak, keress olyan embereket, akik a téma szakértői, ne félj attól, hogy mi lesz a reakció. Építsd a kapcsolatokat, tanulj, érj el apróbb eredményeket! Az igazi rugalmasság, energikusság, felelősségvállalás viszont csak akkor köszönt majd be az életedbe, amikor elhatározod: “BELEVÁGOK AZ ISMERETLENBE”.

Eléred az igazi boldogságot

Hogyan érheted el az igazi boldogságot? Hát úgy, hogy azt csinálod, amit igazán szeretsz (erre már nyilván te is rájöttél). Persze, ott kavarognak benned az érzések, amik arról szólnak, hogy mi lesz, ha nem sikerül, kudarcot vallasz. Ilyenkor tedd fel magadnak az alábbi kérdést: “Mi lesz akkor, ha az egész életemet úgy élem le, hogy utálom az egészet?”. Szerinted melyik rosszabb? Igen, ott van a pakliban, eleshetsz, ha próbálkozol, de pont, hogy erről szól az egész. Eleshetsz többször is, de tudod, hogy ez a vágyad, ez tesz boldoggá, ezért idővel EL FOGOD ÉRNI. Ha nem vagy elégedett az életeddel és beletörődsz, rosszul döntöttél, ugyanis innen nem lesz kiút, hiszen a te életedért te felelsz, a döntést te hozod meg. Nem jobb például elesni tízszer, majd tíz év múlva boldogan, kiegyensúlyozottan élni, mint a halálos ágyadig a saját mocsaradban fetrengeni? A döntést TE hozod meg…

 

Szeretetet, motivációt adsz át az embereknek, szebbé teszed a világot
Nem utolsósorban azt sem érdemes elfelejteni, hogy sikerre vitt életed akár több száz embernek adhat példát, így a világon segíthetsz. Nézzük meg, hogy a sikeremberek döntő többsége csodálatossá teszik a világot, hiszen példájukat követve milliók változtatják meg életüket, mernek önmaguk lenni. Légy tehát te is önmagad, keresd az új lehetőségeket rejtegető utakat, majd vidd sikerre az életed!

 

Hozzászólások: