Egy hűtlen férj kikezd egy házas nővel a Facebook-on, azonban nagyon pórul jár!

A házassági kötelék két ember között egy életre szól, azonban vannak, akik nem ennek nem jelentenek különösebb jelentőséget. A világhálónak köszönhetően az emberi kapcsolatok sokkal nyitottabbá, és lazábbá váltak. Sokkal egyszerűbb az ismerkedés, és akár a félrelépés is.

Az alábbiakban egy olyan történetet láthatunk, mely bárkivel megtörténhetett volna.

Egy politikai bejegyzés alatt kommentelők sorából egy férfi felfigyelt egy nőre, és nem sokkal később személyes üzenetet írt neki Facebookon.

Kiderült, hogy szeretne közelebbről megismerkedni vele. A nő azonban egyből elmondta neki, hogy ő házas. A férfi ennek ellenére sem akarta feladni, és bevallotta, hogy neki is van felesége.

De ez szerinte nem jelentett volna akadályt arra, hogy találkozzanak. A férfi teljesen nyitott volt a dologra, és mindenképp találkozni akart a nővel.

Miután a férfi arra kérte a nőt, hogy találkozzon vele, nem fogják senkinek elmondani a kapcsolatukat, a nő ezt válaszolta:
“Mikor tavaly rákkal diagnosztizáltak, nem tudtam a gyerekeimnek elmondani, hogy beteg vagyok, így a férjem kellett közölje velük a rossz hírt.

Ő volt az, aki végig mellettem állt, a kemoterápián fogta a kezem, beadta a gyógyszereket, az injekciót. Szeretni valakit azt jelenti, hogy a halála pillanatában is ott állsz mellette. Melletted ki fog ott állni?”.

A nő válasza nagyon váratlanul érintette a férfit, azon túl, hogy elköszönt, egyetlen szót sem tudott mondani…

Kevés az ilyen őszintén szerető, ragaszkodó, és minden körülmények között hűségesnek maradó személy a világon. Ez a nő megérdemli, hogy egy szerető, hűséges társ legyen mellette az életben.

Hozzászólások: