EGY HÁZI KENŐCS RECEPTJE, AMI CSODÁKRA KÉPES AZ ÖREGEDÉSI FOLTOKKAL!

Ahogy telik-múlik fölöttünk az idő, a kezeink sem lesznek fiatalabbak. Sőt, akad olyan is, akinél az öregedés első jelei a kézfején jelentkeznek. Lehet fiatalos, jól öltözött, a kezei úgy is árulkodnak. Tegyünk ellene, hogy a kezeink “megöregedjenek”.

Az alábbi, házilag kevert, természetes összetevőket tartalmazó kenőcs csodákra képes. Nem csak az életkor, de a sok napozás, az időjárás viszontagságai, és a vegyszere, tisztítószerek is ellenségeink lehetnek. A bőr kiszárad, elveszíti rugalmasságát, berepedezik, és hamarosan megjelennek az első ráncok. A ráncos kézre tökéletes megoldást jelenthet az alábbi csodaszer. Ezenkívül azonban érdemes minél több folyadékot fogyasztani, hiszen nem csak kívülről, hanem belülről is ápolnunk kell a szervezetünk. Legalább napi két liter tiszta vizet fogyasszunk el, rendszeresen két héten keresztül, és látni fogjuk, hogy bőrünk állapota máris javulni fog.

u_hu_5_0847

A következő kenőcsöt nagyon egyszerű elkészíteni, keverjük ki, és cseréljük le a vegyi anyagokkal teli, csodákat ígérő kencéinket.

1. Forraljunk fel 1 liter vizet, oldjunk fel benne két evőkanál sót, és, mikor annyira kihűlt áztassuk benne kezeinket, tíz percig.

2. Ezután itassuk szárazra a kezeinket, és kenjük be a következő krémmel.

3. Krém elkészítése: keverjünk el 1 tojássárgát, 1 evőkanál mézet, és 1 evőkanál olívaolajat. Nagyon jól dogozzunk össze a hozzávalókat, és alaposan kenjük be a zsíros masszával a kezünk. A körmeinkre is fektessünk hangsúlyt, hiszen őket is megviselik a külső ártalmas hatások.

4. Húsz percig pihentessük a kezünk, ne érjünk semmihez. Esetleg finom masszázst végezhetünk ez idő alatt egyik kezünkkel a másikon.

5. Húsz perc után alaposan mossuk le a kezünk meleg vízzel.

4-5 nap rendszeres alkalmazás után bőrünk sima, rugalmas, és ránctalan lesz.

Hozzászólások: