Csak napi pár perc és a hajhullás megszűnik! Tippek kopaszodás ellen

Az egyik legsúlyosabb hajprobléma, a hajhullás. Sokan megijednek attól, hogy a szokásos fésülködés, hajmosás következtében „rengeteg” hajuk jön ki. A rengeteg igen viszonylagos fogalom. Miután a normális hajmennyiség 150-200 000 szálat is elérheti, a rengetegnek látszó napi 40-60 kihullott szál nem számít, hiszen ezt a hullást a természetes hajváltás okozza és egyben pótolja is. Így az az ijesztő szám, amit a hullás évenként kitesz – kb. 20 000 szál, az egész hajzatnak 10%-os cserélődését jelenti. Ez a cserélődés sem egyenletes. Mindenki megfigyelheti, hogy különösen tavasszal és ősszel sokkal erősebb a hajhullás, mint az év többi szakában. Ez megfelel emberi vonatkozásban az állatok vedlésének. Más a helyzet, ha olyan erős a hajhullás, hogy a pótlás nem tud vele lépést tartani. Erre fel kell már figyelnünk. Mindig jobb egy bajt megelőzni, mint gyógyítani. Az erős hajhullást sokszor csak hetek vagy hónapok múltán követi az észrevehető ritkulás, amin már sokkal nehezebb segíteni. Ezért az a tanácsunk, hogyha valaki észreveszi, hogy erősen hullik a haja, csomókban marad a fésűben vagy kefében, rögtön forduljon orvoshoz, mert a hullást lefékezni vagy megállítani legtöbbször sikerül, de a kihullott és nem azonnal pótlódó hajat visszanöveszteni nemigen lehet.

Használ a fejbőrnek

A haj erősebb hullásának okai legtöbbször a már bőven letárgyalt zsíros-, korpás fejbőr. Tehát az ilyen fejbőr rendszeres kezelése már önmagában is a megelőzés eszköze, s nemcsak a haj fényét és a frizura szépségét hivatott megadni, hanem a haj állományát is megőrzi. Az élő szervezet sejtjeinek újjáképződése és növekedése erősen függ a vérellátástól.

A hajmosásnál a hab bedörzsölése élénkíti a vérkeringést. Ez a fejbőr masszírozásának legkezdetlegesebb módja. Enyhe hajhullás esetén biztosan nem árthatunk azzal, ha a fejbőr vérkeringését fokozottabb masszázzsal, vagy más módszerekkel élénkítjük. Mindennap szánjunk 3 percet arra de órán nézve, különben nem lesz kettőnél több, hogy a fejbőrt komolyan megmasszírozzuk. Ebből a három percből 1 percig az ujjhegyekkel zongorázó mozdulatokkal finoman kopogtassuk fejbőrünket, 2 percig pedig a fejbőr ráncolását és mozgatását végezzük. Ennek módja a következő: a kéz két ujjait összekulcsoljuk és az összekulcsolt kezeket, mintegy sisakot alkotva, feltesszük a fejre. Ezután a két tenyérpárnával összeszorítva felfelé ráncoljuk a fejbőrt, majd kiengedjük, és a kezek helyzetének változtatásával másik helyen végezzük ugyanezt. Ennek a masszázsnak az a lényege, hogy a hajas fejbőrt megmozgassuk a koponyacsontok felett. Ha valóban kellő ideig végezzük, kellemes meleg érzésünk támad, annak jeléül, hogy a vérkeringés megélénkült.

A vérkeringést élénkítik a hajvizes és hajszeszes bedörzsölések is
Az illatszerboltokban kapható hajszeszek és hajvizek ártalmatlanok, ezért orvosi utasítás nélkül is használhatók. Sok függ azonban az alkalmazás módjától. Nem elég ugyanis a hajszeszt rálöttyenteni a hajra és egy kicsit megdörzsölni, hanem alaposan be kell dörzsölni a fejbőrbe. Legjobb, ha veszünk egy fogkefét azt belemártjuk a hajszeszbe és az egy centiméteres térközökben elkészített választékokba alaposan bedörzsöljük.

Élénkíti a vérkeringést a napozás is
Ez csak akkor hat, ha egész idő alatt bontjuk a hajunkat és a fejbőrre eresztjük rá a fényt. Mindezekhez a kezelésekhez nagy türelem kell, mert amint a haj hullása nagyon lassan vezet ritkuláshoz, a hajhullás megállításánál is csak nagyon lassan mutatkozik javulás. Különösen a kezelés elején nem szabad megijedni attól, hogy a mosás, a masszázs, vagy a hajszeszes bedörzsölés után nagyon sok szál jön ki. Ezek a szálak már mind kilazult, elhalt szálak, amelyek úgyis kihullottak volna, csak nem egyszerre a kezeléstől, hanem fokozatosan, napok alatt.

Forduljunk orvoshoz!

Sajnos, előfordulnak olyan állapotok is, amikor valóban csomókban jön ki a haj. Lázas, fertőző megbetegedések után még az is előfordulhat, hogy teljesen kihullik a haj. Mondanunk sem kell, hogy az ilyen esetek nem alkalmasak házi kezelésre, azonnal orvosi véleményt kell kérni. Itt vigasztalásként csak annyit, hogy ilyen esetekben, megfelelő kezelés után teljesen visszanőhet a haj. Másik formája a betegségnek számító hajhullásnak a foltos kopaszság, amikor kisebb nagyobb kerek területek kopaszodnak meg. Ezek is az orvosi tanácsok türelmes betartásával rendszerint pótlódnak. A gyermekek mindennemű hajhullásánál vagy hajelváltozásánál azonnali orvosi vizsgálat szükséges, mert sohasem tudhatjuk, hogy az egész ártalmatlannak látszó hajelváltozás mögött nem búvik-e meg gombás fertőzés.

Hozzászólások: