35 éve beigazoldódott, hogy ártalmas, mégis kötelező még ma is

oltas-nagy-ths

A magyar csecsemők súlyos egészségdeficittel indulnak az életnek: kötelezően szarvasmarhabaktérium-injekcióval mérgezik le őket ? 35 éve elismert tény, hogy hatástalan a BCG-oltás!

A BCG vakcina az 1920-as években lett kifejlesztve a TBC megelőzésének ürügyével. 1936-ban világraszóló botrányba fulladt a tesztelése, egy németországi klinikán, Lübeckben, ugyanis 77 gyermek belehalt! Az oltottak közül mindenki megbetegedett, az oltatlanok közül ellenben senki!

Később a 60-as években húzták elő ezt a gyilkos fecskendőt, Indiában végzett a WHO valós, kontrollcsoportos tesztelést. Egy tartomány minden lakosára ? 260 ezer emberre ? kiterjedt a kísérlet, s 10 év elteltével hozta nyilvánosságra a világszervezet, hogy bizony, az oltottak között több TBC-s megbetegedés fordult elő, mint a kontrollcsoportban! Ennek köszönhetően azonnal betiltásra is került minden olyan országban, ahol betűismerő, felelős gondolkodású emberek ülnek az egészségügyi kormányzatban. Izraelben például 1980-tól elérhetetlen e vakcina. Magyarországon azonban még most, 35 évvel később is törvényi erővel, kötelezően belekényszerítik minden újszülöttbe, akik így eleve óriási egészségdeficittel leterhelve indulnak neki az életnek!

A BCG vakcina egy, élő szarvasmarhabaktériumok milliárdjait tartalmazó méregkoktél, melynek az égvilágon semmi keresnivalója az ember, pláne újszülött szervezetében! Azzal az ürüggyel ürítik a magyar csecsemőkbe, hogy nagyon hasonlít az emberi TBC baktériumhoz? Az is elgondolkodtató, hogy vajon mi célt ?szolgál? az ízfokozó ? nátrium-glutamát ? a fecskendőben? s vajh? mi köze lehet a később oly sok problémát okozó ételallergiákhoz?

A nagyokosok azzal szokták indokolni a BCG oltás ?szükségességét?, hogy bár nem véd a TBC ellen ? sőt, netán terjeszti is azt? ? de az agyhártyagyulladás egy bizonyos fajtája ellen igen. Mondhatják, ugyanis arra nem tesztelték?

Olyan elképesztő ?érveket? is bedob az uralkodó kemokrata orvosszekta, hogy e vakcina hatékonysága az Egyenlítőtől való távolságtól függ?

A WHO szerint azokban az országokban ajánlott, ahol a TBC előfordulása több, mint 5 a százezerből. Miért a TBC előfordulásának arányától teszik függővé, ha nem véd a TBC ellen???

A magyarországi egészségügyi hatóságok előírásai szerint legkésőbb 6 hetes ? 2013-tól pedig 4 hetes ? koráig kötelező megkapnia minden magyar újszülöttnek, s gyakorlatilag tájékoztatás és vizsgálat nélkül be is adják a kórházban született csecsemőknek, legkésőbb a harmadik napon. A ritka kivételeket azok az esetek képezik, amikor a kismama a születendő gyermek leendő háziorvosának pecsétes nyilatkozatával felszerelkezve érkezik szülni a kórházba, mellyel igazolja, hogy a doki fogja beadni majd a rendelőben, az előírt határidőn belül. Sajnos azonban, több esetben még ez sem bizonyult elegendőnek, érdemes a fasisztoid kórházi merénylet megelőzésére további óvintézkedést is tenni: ne csak az újszülöttosztály vezetőjével írassunk alá igazolást arról, hogy ezt büntetőjogi és kártérítési felelőssége elismerésével tudomásul vette, de figyelmeztessünk rá nyomatékosan mindenkit, aki a baba közelébe kerülhet! S ha pedig ennek ellenére mégis beadnák a csöppségnek, akkor mindenképp jelentsük fel és pereljük be a kórházat! A károsodást ezzel ugyan megakadályozni, a történteket visszacsinálni nem tudjuk, de talán néhány ilyen határozott válaszlépés után a kórházak is visszavesznek egy picit a határtalan arroganciából. Jogsértő a szülő előzetes teljes körű tájékoztatása és írásos beleegyezése nélkül beadni, a többi kötelező oltással egyetemben. Tömeges feljelentések hozhatnak csak változást!

A BCG oltás nemlétező védőhatása a hazai járványügyi szakemberek szerint egy évig tart. Ugyanis az első születésnap betöltésével elévül a BCG-re vonatkozó oltási kötelezettség. Tehát csak addig kell húzni az időt, onnantól ? e vakcina tekintetében ? megszabadul a felvilágosult szülő a kormányhivatali üldöztetéstől, a fojtogató, és rendkívül tisztességtelen ? s véleményem szerint teljesen jogszerűtlen ? közigazgatási eljárástól.

Elképesztő módszertani hiba, hogy bár a BCG oltás ?szükségességét? a WHO az országok TBC-s előfordulásától teszi függővé, azonban azt már nem vizsgálja, hogy milyen a megbetegedés korcsoportok szerinti eloszlása, s milyen szociális, etnikai, életmódbeli sajátosságokhoz kapcsolódik a betegség. Tehát azzal az ürüggyel mérgezik le e vakcinával csecsemőinket, hogy olyan országba születtek, ahol mondjuk a hajléktalanok körében előfordul a TBC? De vajon hány csecsemő kerül kapcsolatba hajléktalanokkal? Ezt miért nem érik fel ésszel a döntéshozók?! Merthogy miniszteri rendelet alapján oltanak kötelezően többek között a TBC ellen? Az Országgyűlés alkotta ? véleményem szerint ? felelőtlen, tisztességtelen, élet- és egészségellenes, fasisztoid törvény felhatalmazása alapján?

Súlyos mellékhatásokkal jár a BCG oltás, előfordul például, hogy gyermekfejnyi daganat képződik a beadás helyén. Ezt a letagadhatatlan oltási szövődményt az ÁNTSZ azzal szokta kimosdatni, hogy bizonyára rosszul adta be az orvos? Minden más súlyos mellékhatást, szövődményt pedig egyszerűen letagadnak.

Ezt a vakcinát még Szlovákiában is, már 2012. januárjától bevonták, s az országos tisztifőorvosuk kénytelen volt bevallani a TV képernyőjén, hogy bizony a nulla védettségért temérdek súlyos mellékhatás oly durva priusz az újszülötteknek, hogy a szlovák egészségügyi vezetés nem vállalhatja be többé a fenntartását.

Románia a korábbi saját gyártmányú vakcináját lecserélte arra a dán méreginjekcióra, amit Magyarország is hosszú évek óta alkalmazott. Rengeteg súlyos mellékhatás, és haláleset miatt azonban a román egészségügy-miniszter hamarosan felfüggesztette ezen oltást. A WHO szakemberei persze mindent rendben találtak ? mint mindig? ? így némi szünet után már ismét oltanak Romániában. Fontos azonban tudni, hogy oláhéknál jogszerűen megtagadhatja a szülő az oltásokat, következmények és meghurcolás nélkül. Szlovákiában is csupán egy családonként 331 euróban meghatározott limitig bírságolhatnak. Tehát, ha pl. egy tízgyermekes család az összes százhúsz oltás beadását megtagadja, akkor sem bírságolható többre, mint összesen legfeljebb kb. százezer Ft-ra? Bezzeg, itt Magyarhonban félmilliós bírsághatár van érvényben, mely többször is ismételhetően kiszabható ? s a felelős hozzáállású, felvilágosult szülőket még ma is börtönnel fenyegetik, zsarolják, meghurcolják, s gyermekük gyámhatósági elvételével rémisztgetik az állami szervek tájékozatlan, megcsontosodott janicsárjai?

Magyarország 2012 nyarán a dán oltóanyagról áttért egy még durvább, bolgár készítményre. Annyi ?engedményre? hajlott csupán a fasisztoid ÁNTSZ, hogy a korábban hegnegatív csecsemők 6 hónapos korban ?esedékes? újraoltását bizonytalan időre felfüggesztette. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy az újszülöttekbe kötelezően beleparancsolt állami méregkoktél nem rendelkezik magyarországi forgalombahozatali engedéllyel. Nincs engedélyezett magyar nyelvű betegtájékoztatója sem, csupán egy hevenyészett fordítás fénymásolt, gépelt fecnijét tudja bemutatni az ÁNTSZ a gyermekorvosnak, ha az esetleg érdeklődni merészelne.

Hozzászólások:

3 thoughts on “35 éve beigazoldódott, hogy ártalmas, mégis kötelező még ma is”

Comments are closed.