10 dolog, amit a férfiak eltitkolnak a párjuk elől

Bár széles körben elfogadott nézet, hogy egy kapcsolatban őszintének kell lenni, azért a legszebb szerelmekben is van egy-két dolog, amit az egyik fél inkább nem mesél el a másiknak. Tíz férfit kérdeztünk meg arról, mit titkol el barátnője/felesége elől, íme a tíz válasz.

Elég nagy, milliós nagyságrendű adósságom van, ami már megvolt akkor is, amikor összeköltöztünk. Minden hónapban vonják a fizetésemből a végrehajtók. Erről az egy dologról nem tud csak az élettársam.

Korábban egy buli alkalmával lefeküdtem a legjobb barátnőjével. Még nem voltunk együtt, vagyis nem megcsalásról van szó, de amikor összejöttem vele, akkor a barátnőjével megbeszéltük, hogy jobb, ha ez soha nem is derül ki.

Amikor megismerkedtünk, valami miatt neki meggyőződése volt, hogy van diplomám, én pedig nem szóltam neki arról, hogy nincs is. Később komolyabbra fordult a dolog, már a házasságot tervezzük, és még mindig nem tudja, hogy nem végeztem el az egyetemet, csupán két évig jártam oda.

Vettem egy autót, és ehhez kölcsön kellett kérnem anyáméktól. A feleségem természetesen nem tud róla, mert már így is van adósságunk mindenfelé.

Péntekenként nem edzeni járok el, ahogyan azt a csajom hiszi, hanem meló után beülünk a haverokkal valahová sörözni.
Tök jól megvagyunk együtt, de ez nem szerelem, nem fogom feleségül venni. Szerintem ő már az esküvői szalvéták színét is eltervezte, de nincs szívem, pláne bátorságom megbeszélni vele, hogy ebből nem lesz házasság.

Nem tudja, hogy mennyi a fizetésem. De ezt eddig egyik csajom sem tudta.

Nem tudom, mekkora titoknak számít, hogy sokszor nézek pornót, hiszen köztudott, hogy minden férfi néz pornót. De a barátnőm valószínűleg azzal nincs tisztában, hogy én elég gyakran, még akkor is, amikor mondjuk már alszik mellettem.
Ki nem állhatom az anyját.

Örököltem egy nagyobb összeget három éve, ami azóta is a bakszámlámon csücsül. Ha elmondtam volna neki, hogy kb. milliomosok lettünk, három nap alatt elkölti a pénzt.

Hozzászólások: