Válaszd ki a lábformádat a 3 közül, majd olvasd el mi jellemző rád

Jane Sheehan amerikai író, Olvassuk a lábainkat nagy sikerű könyve alapján most megtudhatod, mit árulnak el rólad a lábujjaid. Képzeletben húzzunk egy ferde vonalat a nagylábujjunktól a kis lábujjunk felé, és azok az ujjak, amelyek kilógnak, azok nagynak minősülnek, és amelyek alul maradnak, azok a rövid ujjak.
A nagylábujj: ha a nagylábujj kisebb, az azt jelenti, hogy képes vagy egyszerre több dologra is koncentrálni. Meggyőzőerőddel magad mellé állíthatsz embereket, akik támogatni fogják elképzeléseidet.
Második ujj: azt mutatja meg, hogy mit kívánsz az életben. Ha sikerül elérned ezt a dolgot életedben, akkor az ujj menés közben érinti a padlót. Ha nem érinti, vagy egy bizonyos távolságra helyezkedik el a harmadik ujjtól, azt jelenti, hogy el akarunk határolódni az érzelmeinktől. Ha a második ujj hosszabb, az vezetői tulajdonságokra, képességekre utal. Ha a második ujj a leghosszabb, azt jelenti, hogy független, konzervatív személyiség vagy, aki uralkodik az érzelmei felett. Jól boldogulsz az orvostudományok és a tudományok területén. Ellenben, ha a második ujj rövid azt jelenti, hogy az ezzel rendelkező személyek szeretik a harmóniát, a békességet, és nem erőltetik másokra a véleményüket.
Középső ujj: ha a középső ujj nagy, az kiszámíthatatlan, vehemens természetre utal, amelyik bármelyik percben képes robbanni. A kínaiak a harmadik ujjal társítják az erőt, az energiát, az akaratot. Minél hosszabb az ujjad, annál jobban érvényesülsz a karriered során. Perfekcionista vagy, képes vagy mindent megtenni a céljaid érdekében, ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy a karrier hajszolása miatt háttérbe szorítod a családot és a barátokat. Ha kicsi a középső ujj azt jelenti, hogy élvezed az élet örömeit, szeretsz lazítani, és nem vagy aggódó típus. Mások lustasággal vádolhatnak, ám neked az a válaszod, hogy az élet rövid és örülni kell neki.
Negyedik ujj: a szerelmi kapcsolatokhoz köthető. Ha egyenes és hosszú, azt jelenti, hogy a család kulcsfontosságú szerepet játszik az életedben. Nagyon jó hallgató vagy, nagy a lelked, és nehezen viseled, ha hiányzik a harmónia a családból. Nagyon nehezen tudod megállni, hogy érzelmileg ne ártsd bele magad mások dolgaiba. Ha rövid az ujj azt jelenti, hogy a család és az emberi kapcsolatok kevésbé fontosak számodra.
Kisujj: ha képes vagy mozgatni a kisujjadat a többi ujjaktól függetlenül, azt jelenti, hogy impulzív, kalandvágyó, sármos vagy, szeretsz flörtölni. Ha nem tudod mozgatni a kisujjadat a többitől függetlenül, azt jelenti, hogy rutinos, lojális alkat vagy. Ha az ujj nagyon rövid az játékos, szórakoztató gyermekkorra utal.
Ha széles a lábad az dolgos jellemre utal, erős családi értékekkel és közösségi gyökerekkel. Ha keskeny a lábad az csendes, szégyellős típusra utal, aki nem akarja felhívni magára a figyelmet. Ha a lábujjaid hosszúak, azt jelenti, hogy a világ gondolkodóinak sorába tartozol, ugyanis az íróknak, filozófusoknak és a nagy vezetőknek hosszú lábujjai voltak és vannak.
Hozzászólások: