Tudományos tény: ez kell ahhoz, hogy biztosan ne csaljon meg a pasid

Nincs biztos tippünk arra, mit tegyél, hogy ne csaljon meg a párod – valójában ez legalább annyira rajta is múlik, mint rajtad, és nagyon nehéz meghatározni, mi vesz rá valakit a félrelépésre. Egy friss kutatás azonban most kiderítette, hogy az egyetlen dolog, ami tudat alatt is megállít valakit benne, nem is olyan meglepő: a boldog párkapcsolat a titka az egésznek.

753x440-1

1. Sok mindenen múlik egy kapcsolat sikere

Valószínűleg most felháborodva vagy lemondóan sóhajtottál egyet, és már kattintanál is tovább – hiszen ezt magadtól is kikövetkeztetted volna, nem igaz?

Mégis, szinte hétről hétre jelennek meg kutatások a témában, és nagyon ritka az, ha valóban sikerül megállapítani, mi vezeti rá, és mi akadályozza meg az embereket, hogy félrekacsintgassanak a párjuk mellett.

Persze sokszor indulunk ki abból, hogy aki megcsalja a másikat, az valószínűleg gyáva, és nem is érdemes mentegetni – ebben is van igazság, de ez azért többtényezős történet, és sokszor legalább annyira múlik a kapcsolat sikere rajtad, mint a párodon.

2. A SZINGLIK FENYEGETÉST JELENTENEK

A Personality and Social Psychology Bulletin tudományos folyóiratban megjelent tanulmányhoz a kutatók 250 heteroszexuális férfit és nőt vizsgáltak, szingliket és párban élőket egyaránt. A kutatás során először meg kellett mondaniuk, hogy mennyire találják vonzónak a másikat, mindenféle előzetes információ és kérdőívek kitöltése nélkül.

Kiderült, hogy a párkapcsolatban élők gyakrabban gondolták a szinglikről (tehát a potenciális fenyegetésekről) azt, hogy nem olyan vonzóak, mint azok, akik egyedül élnek. Utóbbiak nem voltak annyira válogatósak, és gyakrabban látták szépnek a szingliket és párkapcsolatban élőket is.

3. BOLDOG KAPCSOLAT, BOLDOG FÉRFI

A kutatás második szakaszában a párban élő résztvevőknek először válaszolniuk kellett egy rövid kérdőívre, ami arról faggatta őket, mennyire boldogak a párkapcsolatukban. Ezután ismét meg kellett mondaniuk, hogy mennyire tartják vonzónak a szingli résztvevőket – kiderült, hogy azok, akik boldogtalan párkapcsolatban élnek, gyakrabban látják szépnek a „szabad prédákat”, mint azok, akik boldogak a barátjukkal vagy barátnőjükkel.

Hogy ez mit jelent? Azt, hogy ha boldog vagy a kapcsolatodban, a tudatalattid elintézi, hogy kevésbé találd vonzónak a fenyegetést jelentő szingli embereket – inkább azt támogatja, hogy a pároddal akarj lenni.

4. ROSSZ, HA MÁS IS TETSZIK?

Persze ez nem azt jelenti, hogy mostantól csak a barátodra szabad ránézned, és ha megtetszik valaki más is, akkor már baj van a kapcsolatoddal. Természetes, hogy észreveszed azt, ha egy jó pasi sétál el melletted – de sokkal kevésbé látod őt vonzónak akkor, ha otthon vár a barátod, akivel összepasszoltok, és boldogak vagytok egymással.

Ha valami baj van a kapcsolatodban, akkor az elsétáló jó pasit nem csak megnézed magadnak, de el is gondolkozol rajta, milyen lenne vele, és vágyakozva tekintesz utána – na, ilyenkor már érdemes elgondolkodni, min kéne változtatni, hogy ne lógjon kocsányon a szemed egy másik férfi láttán

Hozzászólások: