Román tanárnő forró románca a 17 éves diákkal.. a tornaterembe nyitottak rá, miközbe guggolva a szájával?

A tanárok és diákjaik között kialakuló romantikus kapcsolatok meglehetősen kényes témának számítanak, amire sokan ? főleg a felnőttek közül ? legszívesebben nem is gondolnának, hátha így elkerülhetik, hogy foglalkozzanak a dologgal. Persze, nem véletlen a tartózkodás a témától, ugyanakkor nagyon is létező jelenségről van szó, amely túl sok embert érint ahhoz, hogy ne beszéljünk róla.

A.BODODEL-12

Szinte minden középiskolában szárnyra kapnak időről időre olyan híresztelések, hogy egyik vagy másik diák szerelmi kapcsolatba bonyolódott valamelyik tanárával. Ezeknek persze sokszor meglehetősen kicsi a valóságtartalma, és később kiderül róluk, hogy inkább csak rosszindulatú pletykákról van szó, azért vannak olyan esetek is, amikor tényleg igaznak bizonyulnak.

Korábban olvashattatok arról, hogy miről ismerhetitek fel, ha komolyabbak az érzéseitek a tanárotok felé, mint az általában lenni szokott. Most nézzük, milyen kilátásai lehetnek egy ilyen kapcsolatnak!

Először is, érdemes tisztában lenni a jogi következményekkel, azaz hogy milyen a törvényi szabályozás ezen a téren. Létezik egy úgynevezett beleegyezési korhatár, ami Magyarországon 14 év. Ez azt jelenti, hogy amennyiben elmúltál 14 éves, jogilag szabadon dönthetsz arról, hogy kivel folytatsz kapcsolatot. Megfordítva a dolgot, a tanárod elvileg nem büntethető azért, ha viszonya van veled, amennyiben te már elmúltál 14. Ez a probléma, ha kiderül, az iskolád hatáskörébe tartozik, neki kell megvizsgálnia, hogy fegyelmi vétség történt-e, és döntenie a tanár sorsáról.

Ugyanakkor, bár talán a jogszabályok lehetővé teszik, vannak más olyan szempontok, amiket figyelembe kell venni. Annyiból kölcsönös kapcsolatról beszélhetünk ilyenkor, hogy te is beleegyeztél a viszonyba, ugyanakkor teljes kölcsönösség sajnos ilyen esetben soha sem tud megvalósulni. Ugyanis egy erőteljes alá-fölérendeltség van jelen minden tanár-diák kapcsolatban: akárhogy is, de az iskolában a tanár a feljebbvalód, nemcsak ő oktat bizonyos dolgokra, de ő osztályoz, értékel, sőt, a jutalmazás-büntetés is az ő kezében van. Nyilvánvaló, hogyha egy veled egykorúval vagy együtt, akkor nincsenek ilyen hatalmi különbségek közöttetek

 

Ezt sokszor nem könnyű felismerni és elfogadni, ugyanis leggyakrabban fiatal, pályakezdő tanárok és náluk nem is olyan nagyon sokkal fiatalabb tanulók között bontakozik ki a kapcsolat. Elsőre tehát úgy tűnhet, a ti kapcsolatotokra nem vonatkozik az alá-fölérendeltség, hiszen sokszor előfordul, hogy egyes barátotoknak, vagy barátnőtöknek még idősebb párja van, mint a tanárotok. Persze a korkülönbség is problémát jelenthet, de még akkor is, ha ez elenyésző, nem tudtok kibújni azok alól a szerepek alól, amik az iskolában kiosztódtak. Azaz, életkortól függetlenül, ő a te tanárod, te pedig az ő diákja maradsz.

Hozzászólások:

12 thoughts on “Román tanárnő forró románca a 17 éves diákkal.. a tornaterembe nyitottak rá, miközbe guggolva a szájával?”

Comments are closed.