MEGMŰTÖTTÉK A SZULEJMÁN SZTÁRJÁT

Megijedtek a rajongók, miután kiderült, hogy műtőasztalra kényszerült Törökország egyik legsármosabb színésze.

Nem másról, mint Burak Özcivitről van szó, akit a magyar tévénézők a Szulejmán című sorozat Bali bégjeként ismerhettek meg. A jóképű színész nagyon komolyan veszi a munkáját, az akciójeleneteknél sem kíméli magát. Szeptember 13-án a Kara Sevda című új szériája forgatásán sérült meg. Ám a helyi lapok beszámolói szerint a 30 éves egykori modell nem ment azonnal orvoshoz. Húzta-halasztotta a dolgot mindaddig, amíg egyre rosszabb állapotba nem került.

115467

Bali bég most egy olyan sorozatot forgat, ami nem szűkölködik akciójelenetekben. Soha nem kér kaszkadőrt

A helyzet súlyosságát jól példázza, hogy amint bevitték a kórházba, a vizsgálatot követően azonnal a műtőasztalra került. Burak hatórás operáción esett át, és hat napot volt a gayrettepei kórházban. Miután kiengedték, édesanyja és gyönyörű jegyese, Fahriye Evcan ápolta. A szexi sztár nem éppen a tipikus pasik közé tartozik, mert alig lehetett ágyban tartani. Buraknak ugyanis lelkiismeret-furdalása volt, mert miatta állt a forgatás, végül tíz nap után, de már ugyanazzal a lendülettel vetette bele magát a felada­taiba.

42232

Barátnője ápolta az elmúlt napokban

A baleset egyébként pont akkor esett meg a sztárral, amikor a török bulvárlapok azt taglalták, hogy Burak és menyasszonya, Fahriye között nincs minden rendben. Féltékenységi rohamokról cikkeztek, és egy nappal azelőtt, hogy Özcivit megsérült, a lány meg is látogatta a forgatáson. A lényeg azonban az, hogy Bali béggel minden rendben van. A magyar tévénézők hamarosan viszontláthatják a Szulejmán című sorozatban is.

Forrás: www.borsonline.hu

Hozzászólások:

2 thoughts on “MEGMŰTÖTTÉK A SZULEJMÁN SZTÁRJÁT”

Comments are closed.