Jót tesz a gyerekeknek, ha a nagyszülők mellett nevelkednek?

A nagyszülők fontos szerepet játszanak a gyerekek életében, erős kapcsolat van köztük, nem csak megbízható segítségek, hanem lelki társak is.

A nagyszülők különösképpen szeretik az unokákat, ennek a szeretetnek köszönhetően a gyerekek erősebbek és magabiztosabbak lesznek.

Öt ok amiért fontos a gyerekek számára a kapcsolat a nagyszülőkkel

1. A gyerekek különleges támogatást kapnak

Egy az oxfordi egyetemen végzett kísérlet azt bizonyítja, hogy azoknak a kicsi gyerekek, akik a nagyszülők mellett nőnek fel, kevesebb érzelmi problémájuk és viselkedési problémájuk van. Jobban ellenállnak az életben adódó problémáknak, pl. egy válás vagy iskolakezdés nem viseli meg őket annyira.

2. Ezek a gyerekek ellenállóbbak

Egy másik kutatás szerint a generációk közötti kapcsolat és az elődök életéről szerzett tudás, a gyerekeket erősebbé teszi és hozzásegíti őket ahhoz is, hogy kontrollálni tudják az életben adódó nehezebb helyzeteket is.

3. A jó kapcsolat a nagyszülőkkel arra is tanítja a gyerekeket, hogy tiszteljék az időseket

Senki sem szeretné azt, hogy idős korában tiszteletlenül bánjanak vele, ezért is nagyon fontos, hogy az idősebb generáció jó kapcsolatot alakítson ki az unokákkal.

Egy tanulmány szerint amelyben részt vett 1151 – 7 és 16 év közötti gyerek azt vették észre, hogy azok a gyerekek akik jóviszonyban voltak a nagyszülőkkel sokkal jobban tiszteltek más idősebb embereket is.

Azoknak a gyerekeknek akik nem a nagyszülők mellett nőttek fel (még ha többször is találkoztak) negatív véleményük volt az idős emberekről.

4. Csökken a depresszió kialakulásának a lehetősége

Egy 2014-ben végzett tanulmány szerint amelyet a bostoni kollégiumban végeztek megállapították, hogy a gyerekek és a nagyszülők közötti érzelmi kapcsolat csökkenti a depresszió kialakulásának a megjelenését, a gyerekeknél és a nagyszülőknél is. Amikor az idős emberek az unokákkal beszélgetnek, akkor mindig felfedeznek valami új dolgot, a gyerekek pedig tapasztalatot tanulnak a nagyszülőktől, és hasznos tanácsokat kapnak.

5. Az unokák meghosszabbítják a nagyszülők életét

A nagyszülők és az unokák közötti kommunikáció meghosszabbítja a nagyszülők életét. A nagyszülők és az unokák közötti kapcsolat nagyon különleges és mély érzelmekkel teli, ezért fontos ezt a kapcsolatot kialakítani és ápolni, mert ebből mindenkinek csak haszna származhat.

Hozzászólások: