Fáj a hátad? 60 másodperc is elég ahhoz, hogy megszüntesd a kínzó tüneteket!

A hátfájás ma már népbetegségnek számít, és nem kímél sem fiatalt, sem pedig időset. Időt kell szakítanunk az egészségünkre, oda kell figyelnünk a testünkre, mert később gyötörni fognak a fájdalmak, amit senki sem kívánhat.

Emberek milliói dolgoznak ülve, számítógépek előtt, és a folyamatos görnyedéstől a hátuk lassan ?berozsdásodik? és fájni kezd. Sajnos idővel hozzászokunk a fájdalomhoz, mert nem foglalkozunk a gyógyulással, a testtartásunk javításával.

hatfajas

A következő, mindössze 60 másodperig tartó módszer éppen azért jó, mert sok időt nem igényel, és gyakorlásával megelőzhetjük, hogy a hatfájás jobban eluralkodjon rajtunk.

A módszer:

  • Feküdjünk hasra, karjaink kövessék felsőtestünk vonalát.
  • Támaszkodjunk a könyökeinkre, és emeljük fel kissé a felsőtestünket. A fejünket hajtsuk hátra, és tartsuk ebben a pozícióban 8 másodpercig
  • Térjünk vissza az kiinduló pozícióba.
  • Ismételjük meg a gyakorlatot.
  • Ezután feküdjünk hanyatt, karjaink legyenek a testünk mellett, majd húzzuk fel a térdeinket a mellkasunk irányába.
  • Emeljük meg a medencénket is, és tartsuk magunkat így 8 másodpercig. Majd térjünk vissza a kiinduló testhelyzetbe.
  • Húzzuk fel ismét a térdeinket, és karoljuk át azokat.
  • Egy másodpercig szorítsuk magunkhoz így a térdeinket.
  • Menjünk vissza a kiinduló testhelyzetbe.
  • Ez a gyakorlatsor ellazítja a testet, főként lefekvés előtt érdemes elvégezni. Ha rendszeresen mozgunk, sétálunk, tornázunk, és még ezt a módszert is alkalmazzuk, hamarosan megszabadulunk a kínzó, feszítő hátfájástól.
Hozzászólások: