Netbulvár

Jó reggelt! Erről beszélünk hónapok óta. Amíg Nyugat-Európa második kamaszkorát élte és abban tobzódott, hogyan tud még jobban megfelelni a baloldali média elvárásainak, addig a magyar kormány folyamatosan küldte a vészjeleket hol finomabban, hol erőteljesebben, amire a válasz először legyintés, aztán nyilvános, nemzetközi megalázás volt.

Most, hogy Berlin látványos csődöt mondott és visszakozni kényszerül, a magunk jó hírneve és méltósága miatt rögzítsük a tényt: az elmúlt két hónapos lejárató kampány, hisztériakeltés, Magyarország besározása egy otromba kísérlet volt arra, hogy a nyugati politikai elit elterelje a figyelmet saját politikai impotenciájáról. Arról a tényről, hogy fogalmuk sincs, mit tegyenek a migrációs áradattal. Ehelyett belerúgtak a magyarokba a lehető legképtelenebb rágalmakat terjesztve.

Ezt a tényt azért is kell rögzíteni, mert a hazai ballib véleményformálók még mindig hasra esnek egy érettségivel rendelkező osztrák kancellár, a munkáspárti Guardian vagy a Szent-CNN kijelentései előtt. Rögzítsük tehát, hogy azért, mert valakik mondanak rólunk valamit a Lajtától nyugatra, az lehet egy orbitális ökörség, vagy éppen szemenszedett hazugság.

De nézzük, mi lesz most? Megmondom mi lesz most: Németország és Ausztria megpróbál majd úgy tenni, mintha az elmúlt két hónapnyi hippi lázálom meg sem történt volna. Mintha nem mondták volna, hogy korlátlanul befogadják a menekülteket. És bármilyen nehéz is lesz, nekünk úgy kell tenni, mintha nem ők csalogatták volna Európa földjére a menekülteket. Nem emberbaráti jóságból, hanem hogy minél hamarabb megoldás szülessen.

Hogy mi lehet ez a megoldás?

Először is mondjuk ki végre együtt és jó hangosan, hogy Európa nem engedhet be bárkit. Az elmúlt hetek nyilatkozatai ugyanis migránsok százezreivel hitette el, hogy Európa tárt karokkal várja őket. Ez azonban nem igaz. Európa nem akar és nem is tud ennyi embert befogadni. Európa nem jótékonysági bál, ahol vendég az egész világ.

(Migránsok Röszkén.)

Ha ezzel megvagyunk, akkor Európának meg kell adni a segítséget a schengeni határok védelméhez. Elvárható, hogy éppen a sokat hangoztatott európai szolidaritás szellemében támogassák Magyarország abbéli igyekezetét, hogy gátat szabjon az illegális migrációnak.  Az az összeg ugyanis, amit eddig megajánlottak, vélhetően kevesebb, mint Juncker úr éttermi számlája.

Ezután kéne venni egy mély levegőt és leszámolni azzal az illúzióval, hogy az arab világban a Nyugat valamiféle demokráciát épít. Az arab demokráciákról szóló könyvek épp oly rövidek, mint az osztrák partizánok története. Nem kell ezt a helyzetet minősíteni, tudni kell együtt élni vele. És békén kéne hagyni Erdogánt. Ha Törökország összeroppan, akkor a lehulló gerendák Európát is agyonütik. Akkor ugyanis az Iszlám Állam és Röszke között semmilyen európai értelemben vett, komolyan vehető államalakulat nem lesz. Meg kell adni neki a segítséget, hogy a stabilizálja a térséget.

Végezetül egy technikai észrevétel. Azt is érdemes lenne átgondolni, van-e keresni valója civilnek a határsávban. Sem a gáncsoló operatőrnő, sem a Robert Capa-díjra hajtó fotósok jelenléte nem segít az amúgy is feszült déli határszakaszon. A rendőrök és katonák pedig nem lesznek képesek úgy végezni a munkájukat, ha egyszerre tíz kamera mered az arcukba, és közben attól rettegnek, mikor találják magukat a világsajtó címoldalán. Tegye mindenki a szívére a kézét és gondolja végig, hogy képes lenne-e ellátni a munkáját, ha a válla fölött egy tucat újságíró figyelné? Na, ugye. Nehéz napok jönnek.

Itt a kijózanodás ideje, talán még nem késő.