67 év házasság után együtt haltak meg a szerelmesek

Kevés embernek adatik meg több mint 60 boldog házasév, és még kevesebbnek, hogy egyszerre mehet el azzal, akit szívből szeret.

67 év házasság után Floyd és Violet Hartwig február 11-én mindössze 5 óra különbséggel aludtak el mindörökre. Ágyaikat összetolva, egymás kezét szorítva mentek el.

411-1024x599

?Áldottnak éreztük magunkat, hiszen mindenki tudta, hogy mindketten így akarták? ? nyilatkozta a lányuk, Donna. Elmesélte, hogy szülei még általános iskolában találkoztak először és az 1940-es években kezdtek el járni. Szerelmüket beárnyékolta a második világháború, a férfi a haditengerészetnél szolgált, levélben tartották a kapcsolatot.

?Szeretlek, kedvesem, és úgy akarlak. Vi, este hallottam a számunkat, és belebetegedtem a honvágyba. Édesem, felvetted ezt a számot? Nagyon bízom benne, szeretném meghallgatni, miközben a karomba zárlak.?

310

A fiatalok 1947-ben házasodtak össze, három gyermekük született. A férfinél idős korára rákot, közvetlenül a halála előtt pedig veseelégtelenséget diagnosztizáltak, a néni időskori demenciától szenvedett. A betegségek ellenére a két ember közötti kapocs és a szerelem egyre csak erősödött. A bácsi ? bár nem volt jó fizikai állapotban ? nagyon vigyázott a feleségére. Minden vágya az volt, hogy a felesége meggyógyuljon.

S bár meggyógyulni egyiküknek sem sikerült, kézen fogva átsétálni a halálba igen.

Hozzászólások:

5 thoughts on “67 év házasság után együtt haltak meg a szerelmesek”

Comments are closed.