18 nagyon vicces szakítási indok

?Te túl jó vagy hozzám? ? az ilyen béna szövegen már rég túl vagyunk. Összegyűjtöttünk 18 szakítási indokot, név nélkül.

relationship-breakup

  1. Visszarakta a kiskanalat a cukorba, miután megkavarta vele a kávét.
  2. A lakása a 8. emeleten volt és nem volt lift.
  3. Volt egy anyajegy a szemhéján. Amikor csókolóztunk, egymás felé hajoltunk és rögtön látszott. Gyakran azt álmodtam, hogy az anyajegy beszél hozzám. .
  4. Állandóan mondogatta a boltok neveit, amik mellett elhaladtunk kocsival.
  5. Ugyanazt a dezodort használta, mint az anyám.
  6. Négy nappal voltunk a szülinapom előtt és azt mondta, hogy vett nekem egy szép ajándékot. Tudtam, hogy legalább 1 hónapig nem illik vele szakítani, ha vesz valamit, de nem bírtam volna ki még 34 napot ebben a kapcsolatban.
  7. Csak csirkefalatkákat és sült krumplit volt hajlandó enni.
  8. Nem hitt a holdraszállásban.
  9. Megláttam egyszer messziről alaposan és észrevettem, hogy a feje túl nagy a testéhez képest.
  10. Amikor felvételről néztünk valamit a TV-ben, nem engedte, hogy áttekerjem a reklámokat.
  11. Minden alkalommal, amikor ásítottam, viccesnek gondolta, hogy bedugja az ujját a nyitott számba.
  12. A szája úgy nézett ki, mint egy trapéz, amikor beszélt.
  13. Ő evett a leghangosabban, folyamatosan nyitott szájjal rágott.
  14. Egyesével ette a borsót. EGYESÉVEL!
  15. Megvárta, amíg a pultos odafigyel rá, majd akkor kezdett el azon gondolkozni, hogy mit is rendeljen.
  16. Túl lassan sétált. Egyszer hátrafordultam és több méterrel le volt maradva.
  17. Nem vette le az alsónadrágját szeretkezés közben. SOHA!
  18. Úgy járt, mint egy T-Rex.
Hozzászólások:

3 thoughts on “18 nagyon vicces szakítási indok”

Comments are closed.