Milyen pózban alszotok a pároddal? Ezt árulja el a szerelmetekről!

Sok pár a kifli pozícióra esküszik, de vannak olyanok is, akik nem bírják, ha alvás közben összeér a testük. De mit is árulnak el az éjszakai pozíciók a felek közötti kapcsolatról?

Teljesen összegabalyodva:
a karok és a lábak keresztezik egymást, esetenként az arcot is érintik. Valószínűleg a szerelem még friss, a szerelmi életük pezseg, és dúl közöttük a szenvedély. Ezért egy pillanatot sem akarnak egymástól távol tölteni.

Őrangyal pozíció:
az egyik fél a másik karjaiban fekszik, a lábak összeérnek. Ahogy a pozíció neve is mutatja, a másik fél iránti féltést, óvást mutatjuk ki vele. A kapcsolat szilárd alapokon nyugszik, bíznak egymásban a felek, e mellett saját magukra is hagynak időt.

Párhuzamos pozíció:
egymás felé fordulnak a felek, de nem érnek egymáshoz. Ez általában azokra jellemző, akik már hosszú ideje élnek párkapcsolatban, és a szenvedély már nem ég olyan magas hőfokon. Ennek ellenére a bizalom jelen van, gyengédek egymáshoz, és nagyon szeretik egymást.

Mérleg pozíció:
csak a fenekük ér össze, míg a két test egymásnak tükörképe. Szintén a hosszú múltra visszatekintő párkapcsolat jellemzője. Két dolgot várnak el egymástól: az intimitást és a függetlenséget. A felek egy szinten vannak, így nincs probléma a kapcsolatban, és az intimitás sem veszítette el a vonzerejét.

Egyikőjük lelóg az ágyról:
nem sok jót jelent, mivel egy jövőbeni szünetre, esetleg a kapcsolat végére is utalhat. Az a fél, aki lelóg az ágyból, elképzelhető, hogy menekülni szeretne a kapcsolatból, míg az ágy nagy részét elfoglaló fél a saját feje után menne, ám nem feltétlenül a párja nélkül.

Háttal és nem érnek egymáshoz:
biztosan nincs rendben minden a kapcsolatban, és a felem a kényelmet választják az intimitás helyett.

Kanál vagy kifli pozíció:
a partner hátulról öleli át a társát. A kapcsolat már túl van az első szakaszon, a kifli póz az egymás iránti szerelmet és bizalmat fejezi ki. A kezdeti szenvedély már a múlté, így kényelmes pozícióban élvezik egymás társaságát. Rosszat jelenthet, ha a nő öleli át a férfit, mivel a férfi elhidegült érzelmeit is mutathatja, és elképzelhető, hogy csak testi kielégülésre vágyik, a nő pedig nem akarja elengedni. Eltérő kapcsolatképre is utalhat.

Egymás kezében:
a legnagyobb bizalom jele, hisz a partnerek személyes teret hagynak maguknak, de nem engedik el teljesen egymást. Nincs jelen az önzőség, stabil a kapcsolat.

Hozzászólások: