Mikor születtél? Megmondjuk, mitől leszel ideges !

Valakit a lustasággal, mást a szabályokkal, rendetlenséggel lehet kihozni a sodrából.
Ismerős, hogy mi majd fel tudnánk robbanni a szétszórtságtól, oda nem figyeléstől míg, mondjuk, a kollégánk, teljesen nyugodtan szemléli a káoszt? Ez nem véletlen, hiszen mind különbözőek vagyunk, ám a csillagjegyünk így is meghatározza, hogy mi az, ami biztosan fel fog idegesíteni.

ideges

Kos: A lendületes, célratörő, nyitott kost a legjobban az idegesíti, ha megakadályozzák abban, hogy csinálhassa a dolgát. Ha túl óvatosak vagyunk, vagy sokáig agyalunk, akkor számíthatunk rá, hogy a torkunknak fog esni, hiszen ő imád a mély vízbe ugrani. A tervezéssel ráér később.

Bika: Ragaszkodó, megfontolt, előrelátó személy. Nem kapkod, és a döntés előtt minden új információt jól átgondol, és mérlegel. Ezért a hitetlenkedés, a kapkodás, a kevés idő, a sürgetés, a váratlan helyzetek és az előre összeállított program felrúgása hozza ki a legjobban a sodrából.

Ikrek: Nehéz felvenni a lendületes, folyton mozgásban, pörgésben élő ikrek tempóját. Ha nem osztozunk a lelkesedésében, lusták, tunyák, trehányok vagyunk, sokat gondolkodunk egy dolgon, valamint csak panaszkodunk, akkor biztosan ideges lesz.

Rák: A legcsaládcentrikusabb csillagjegy. Mereven ragaszkodik az emlékeihez, gyerekkorához, és különleges kapcsolatban áll a gyerekekkel. Ezért az idegesíti a legjobban, ha a rosszul, türelmetlenül és felelőtlenül bánunk egy gyerekkel.

Oroszlán: Jóindulatú, optimista személy. Nyíltan megmondja, ha valami nincs az ínyére, és nem tetszik neki a viselkedésünk. Ezért utálja, ha áskálódunk, és őt, vagy valaki mást, a háta mögött beszélünk ki.

Szűz: Precizitás, rendszeretet jellemző rá, ezért a hanyagság, trehányság és a kosz dühíti fel a legjobban. A szűz azt se szereti, ha helyettünk kell dolgoznia, de mivel a trehányságot jobban utálja, ezért megcsinálja a mi munkánkat is.

Mérleg: Nagyon harmonikus és diplomatikus személy, aki rosszul viseli a szélsőségeket. Ha azt látja, hogy igazságtalanok vagyunk, begyöpösödött a gondolkodásmódunk, tele vagyunk előítéletekkel, akkor biztos, hogy ideges lesz. Azt se szereti, ha a jelenlétében mások kárán viccelődünk, mert számára az ízléstelen, alpári, és ezt a szemünkbe is mondja.

Skorpió: A végletek embere, aki állandóan keresi a kihívásokat, a kalandokat. Az unalom és a várakozás teljesen kikészíti. Számára fontos a gördülékenység, és a hatékonyság, ezért ne raboljuk az idejét, mert akkor nagyon feldühítjük.

Nyilas: Művelt ember, aki szereti átadni a tudását, ezért az borítja ki a legjobban, ha buta emberrel kell társalognia. Ennél már csak akkor idegesíthetjük fel jobban, ha azt reklámozzuk, hogy nem is akarunk okosabbak lenni.

Bak: Antiszociális jegy, aki bizalmatlanul áll az emberekhez, és csak nagyon ritkán enged magához közel valakit. A legjobban az idegesíti, ha megállás nélkül érzelgősködünk, és próbálunk bizalmaskodni vele. Azt is utálja, ha bele akarunk szólni a magánéletébe, vagy faggatjuk arról. Az álromantikázást se szereti.

Vízöntő: A szabadság, az alkotást, a művészetek megszállottja. Habár ragaszkodó személy, mégse próbáljuk meg gúzsba kötni, mert az idegesíti. A buta szabályokat és a rugalmatlanságot se szereti. A leghamarabb az dühíti fel, ha sokáig kell sorba állnia, egy öt perces ügy miatt, vagy rengeteg papírt kell kitöltenie. Utálja a bürokráciát, és a vaskalapos szabályrendszert.

Halak: A legönzetlenebb, és a legsegítőkészebb ember. Ő a bulvárlapok cikkein is képes dühöngeni. Utálja az irigységet, és a mások elnyomását. Könnyen leáll veszekedni velünk, ha azt látja, hogy valami felesleges dologra költöttük el a pénzünket, mert csak az jár a fejében, hogy mások éheznek. Az is felidegesíti, ha valakit kirekesztenek.

Hozzászólások:

8 thoughts on “Mikor születtél? Megmondjuk, mitől leszel ideges !”

Comments are closed.