Miért olyan jó csókolózni? Érdekes információk, amit eddig nem tudtál a csókról

Egyidős az emberiséggel, életünk végéig csináljuk, és soha nem felejtjük el az elsőt. A csókolózás a megfelelő partnerrel vitathatatlanul az egyik legkellemesebb dolog, de miért is olyan jó érzés csókot kapni és csókot adni? A kérdést már több tudós több szempontból körbejárta, ezekből a tanulmányokból szemezgetünk most.

A csók és a bizalom

Egy hipotézis szerint a csókolózás szokása azért alakult ki, mert az egymáshoz közel álló emberek így fejezik ki az egymás iránti bizalmukat. Amikor valakivel csókolózunk, beengedjük a személyes terünkbe, védtelenné válunk vele szemben, ugyanakkor ő is az intim szférájába fogad bennünket.

Nem nehéz belátni, hogy a csókolózás egy nem kívánatos személlyel inkább taszító tevékenység: ilyenkor az jutna eszünkbe, mennyi betegséget elkaphatunk tőle, vagy hogy milyen kellemetlen a közelsége. A csókolózás így azt üzeni a másik felé: nem félünk tőle, és jó érzéssel tölt el bennünket a fizikai kapcsolat vele.

A csók, mint információs forrás

Egy másik feltevés szerint a csókolózás nem csak az intimitás kifejezésére szolgál, hanem információ szerzésre is. Csókolózás közben a partnerek érzik egymás ízét és illatát, így hamar kiderül, hogy működik-e közöttük a kémia, vagyis szexuálisan is vonzónak találják-e egymást.

A csókolózás tehát egyfajta tapogatózás, az első lépcsőfok, ahol kiderül, hogy lehet-e a felek között hosszabb távú kapcsolat is.

A jó csók végigkíséri a kapcsolatot

A New Jersey-ben található Rutgers University antropológusa, Helen Fisher úgy véli, a csókolózás a reprodukciós stratégiában hármas szerepet játszik. Először is segít felébreszteni a libidót, vonzalmat ébreszt a másik iránt, majd segít elmélyíteni a kapcsolatot, ami arra ösztönöz bennünket, hogy egyetlen partner mellett horgonyozzunk le a több potenciális jelölt között.

Végül pedig, a már stabil kapcsolatban a csókolózás segít fenntartani az intimitást és a romantikát, ami reprodukciós szempontból azért fontos, mert így a partnerek a közös utódok felnevelésének idejére is együtt maradnak, és megfelelő környezetet teremthetnek a gyermekeiknek.

Más a nőknek, más a férfiaknak

A University of Albany munkatársai évekkel ezelőtt végeztek egy felmérést fiatal amerikaiak részvételével,és kiderült, a nők és a férfiak némileg másként viszonyulnak a csókolózáshoz. A megkérdezett nők túlnyomó többsége szerint a csókolózás a friss és a hosszú távú kapcsolatokban egyaránt fontos, míg a férfiak inkább úgy gondolták, a hosszú távú kapcsolatokban csökken a csókolózásjelentősége.

Érdekes adat, hogy míg a férfiak közel fele azt mondta, el tudja képzelni, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen valakivel, akivel még nem csókolózott, a nőknek mindössze 14 százaléka gondolkodott hasonlóan.

A férfiaknak előjáték, a nőknek gyengédség

Ugyanez a tanulmány azt is kimutatta, hogy a férfiak gyakrabban tekintenek a csókolózásra úgy, mint a szeretkezés előszobájára, és sokan jogos elvárásnak érzik, hogy a csókolózást szex kövesse – általában úgy is írták le a „jó csókot”,mint valamit, ami végül szexhez vezet.

Ez megmagyarázza a tanulmány azon eredményét is, miszerint a nők gyakran érzik úgy, hogy csókolózás közben a partnerük nyomást gyakorol rájuk, és nem akarja beérni a gyengéd puszikkal.

Nem egyformán fontos

Érdekes adalék, hogy a tanulmány szerint a rövid távú, alkalmi kapcsolatokban a felek leginkább a szexuális kapcsolat előtti csókot tartják fontosnak, míg a hosszú távú kapcsolatokban az együttlét alatti, és utáni csók is ugyanolyan fontos a partnerek számára.

A kutatók azt is megállapították, hogy azok az emberek, akik vonzóbbnak találják magukat, nagyobb szerepet tulajdonítanak a csókolózásnak is –kérdés persze, hogy magabiztosságuknak köszönhetően szeretnek ennyire csókkal csábítani, vagy éppen a csókolózás szeretete tette őket ennyire magabiztossá?

És hogy miért is olyan jó csókolózni?

Az Arizonai Állami Egyetemen Kory Floyd és munkatársai véletlenszerűen választottak ki 52 párt – köztük olyanokat is, akik már régóta együtt voltak – majd a résztvevőket két csoportra osztották, és az egyik csoportba került párok tagjait megkérték, hogy a következő hat hetes periódusban csókolják meg egymást sokkal gyakrabban, mint ahogy korábban tették.

Az eredmény? A vérvizsgálatok és kérdőívek azt mutatták ki, hogy a többet csókolózó párok jobban viselték a stresszt, csökkent a koleszterin szintjük, de még a viszonyukat is mélyebbnek és stabilabbnak írták le, mint korábban. A csókolózás tehát nem csak az önbizalmat és a szerelmi viszont erősíti, de a fizikai állapotunkra is jó hatással van – talán ez a valódi oka annak, hogy ilyen hosszú ideje űzzük.

Hozzászólások: