Mennyi cukrot eszünk egy nap? A napi étkezés nagy teszt

Megannyi reklámmal találkozunk nap, mint nap, melyeken mindenfajta ételeket hirdetnek. Legyen az joghurt vagy egy sima müzli szelet, de szinte folyamatosan kapjuk az arcunkba akaratlanul is.

Végtelen energiaforrást és már lassan örökéletet is hirdetnek, de azt azonban nem szeretik feltüntetni, hogy mennyi kalória vagy éppen cukor lakozik bennük. Próbáltuk felkutatni, hogy nagyjából ki, milyen étkezéseket ejt meg napközben és az egészből vontunk egy átlagot, persze úgy, hogy legyen benne eleget reklámozott termék is.

Többen már használták a kockacukrot, mint hatásvadász eszköz annak szemléltetésére, hogy egy-egy fogásban mennyi cukor is van valójában. A különböző szabályzásoknak köszönhetően ma már szinte mindenen fel kell tüntetve legyen, hogy miből, mennyi van benne.

Keveseknek jön össze, de azért próbáltuk az öt különböző étkezést összehozni és lehetőleg a legváltozatosabban komponálni. Szinte mindenhol az egy adagnyi mennyiséget figyeltük és értelemszerűen a hozzájuk tartozó értékeket vettük alapul a cukorpiramis építésénél. Átlagosan 4 gramm egy kocka, így ezzel számoltuk végig az arányokat.

SAMSUNG CSC

Reggeli  ? 40 gramm cukor

Az első dózis, ami szinte egész nap kihat ránk, itt kapjuk meg a kezdőlöketet és indító energiamennyiséget. Reggeliző pelyhek közül ez az egyik legelterjedtebb, szépsége ennek, hogy gluténmentes is. Ízesítése alapján mézes és mogyorós szóval semmi extra. Ebből egy adag 30 grammot jelent, amihez dukál nagyjából egy deci tej. Némi gyümölcsöt is kell csempészi a napindító fogásba, amit most egy agyonreklámozott epres joghurt keretein belül képzeltünk el. Szemből kikaparni az álmosságot nem lehet mással, mint egy kávéval, amit 3in1 gondolattal oldottunk meg.

Corn Flakes, az ukáz szerint egy adag 30 grammot jelent, amiben 8,8 gramm cukor lapul meg. Kalória szinten pedig 120 kcal-t jelent. Egy deci tejben nagyjából 4 gramm cukrot találunk és még 44 kcal-t. A joghurt 115 kcal, de a súlyosabb, hogy 17 gramm cukor van egyetlen pohárban. Végül a kávé is odatesz, ahogy azt illik, 11 gramm cukor egy kis tasakban és 74 kcal. Ez laza 40 gramm cukrot jelent és 353 kcal.

 

???????????

Tízórai ? 55 gramm cukor

Korai reggeli esetén kihagyhatatlan egy kisebb tízórai, ami pontosan annyit ad nekünk, hogy délig ne forduljunk rá az esztergapadra az éhségtől. Lendület az egyértelműen csak is Belvita adhat, amit illendő lefojtani egy kis gyümölcslével, ami történetesen most barack. A kekszből 50 grammot jelent egy csomagolás, amit azért egy normál felnőtt pillanatok alatt el tud tüntetni, a barack 3,3 dl kiszerelésben pedig nem lehet akadály.

A keksz sem gyenge a 15,5 gramm cukortartalmával, de az üdítő a maga 40 grammos cukortartalmával egyenesen büntet. Egyetlen ilyen kis palackban elbújik 10 darab kockacukor, pazar! Kalóriák tekintetében a szilárd halmazállapotú versenyző 227, míg a folyékony 162 kcal-t ad a lendülethez.

???????????

Ebéd ? 56 gramm cukor

Nem kis küzdelem árán, de elérjük az ebédet is, ami alighanem az egyik legfontosabb étkezés napunk során. Viszont rohanó életmódunk, ahogy ezt a reklám is sugallja, nem mindig engedi meg, hogy rendes főételt fogyasszunk, így inkább marad egy gyorsétterem és annak remek ajánlatai. Sokan sátánként azonosítják az ilyen helyeket, de hát ez van, néha be kell vállalni. BigMac közepes menü, amit felpörgetünk egy kávéval ismét, hibátlan megoldás időhiány esetén. Colából csakis sima, annak rendes az íze.

A szendvics maga sok cukrot nem jelent, csak 8,7 gramm, amihez kalória szinten jön 509 kcal. A burgonya sok cukrot nem jelent, leginkább semmit, 0,4 grammos értéke sokat nem zavar, 341 kcal értéke viszont már érdekesebb. A pusztítást egyértelműen az üdítő végzi, 4 dl esetén kapunk 36 gramm cukrot és 172 kcal-t. A kávé ikertestvére a reggelinél legyűrtnek, így a 11 gramm édesség és 74 kcal nem újdonság.

???????????

Uzsonna ? 27 gramm cukor

A munka utáni lemerülést egy uzsonna tudja orvosolni melyet nem alkothat egyéb, mint a sokak által annyira imádott abonnett csodaszelet. Mivel ez önmagában olyan, mint a préseltlemez legyen is akármilyen ízesítésben, kell egy kis szendvicskrém megvadítani. A tejszelet és a joghurt pedig kötelező kellék, kényeztetnünk is kell kicsit magunkat a nap folyamán.

A tejszelet krémessége mellett megkínál minket 9,7 gramm cukorral és 119 kcal is. Az Actimel ismert 17 gramm cukrot és 116 kcal-t jelent. Az Abonett cukormentes így azon értéke jókora 0, viszont nem árt megjegyezni, hogy 100 grammban 63 a szénhidrát. Egy csomag 21 szeletet rejt, amiből nagyjából 8 példányt simán el lehet nyammogni, főleg ha duplán használjuk fel. Minden egyes szelet 17 kcal, ami így végül 136 lesz. A szendvicskrémből kb. 70-80 grammot simán elhasználhatunk, ami mondjuk egy gramm alatti cukrot jelent és 170 kcal-t.

???????????

Vacsora ? 6 gramm cukor

A nap zárásaként kicsit fogjuk a vonalat, hogy nem árt este már csak könnyedet enni, de ha nagyon ott vagyunk a szeren, akkor salátával dolgozunk. Sima bolti salátakeverék, amit megöntözünk egy laza 50 grammos ezersziget öntettel, hogy ízeket is érezzünk. Értelemszerűen zöldségben sok cukor nincsen, viszont az öntet egy adagja rejt 6 grammot és 144 kcal-t.

???????????

A napi végeredmény, körülbelül 184 gramm cukor kockákba öntve

A végeredmény így a nap végére 184 gramm cukor, amit nagyjából 45-46 kockacukor személyében ismerhetünk meg. Kalória szinten 2522 kcal-t viszünk be, némi eltérés persze a változó mennyiségek miatt lehet, de nem súlyos mértékben. Egy átlagos felnőtt ember 2000 kcal-ra van hitelesítve, ami így 25%-al lett túllépve. Egyértelmű, hogy a legtöbbet a folyadékokkal tudjuk bevinni szervezetünkbe, ezeknél szinte gyanútlanul toljuk tonnaszámra magunkba a cukrot.

A túlzott cukorfogyasztás kifejezetten káros. Üres kalória, ami az egyik legrosszabb és kifejezetten jól nő tőle a toka. Fogszuvasodás, diabétesz és persze az elhízás kockázata egyből megugrik, ha nem figyelünk a bevitt cukor mennyiségére. A legésszerűbb megoldás, ha figyelünk arra, hogy lehetőleg hozzáadott cukor nélküli ételeket fogyasszunk.

Hozzászólások: