A méhet érintő 3 veszélyes betegség tünetei . Vedd komolyan!

A mióma, a méhpolip, illetve a méhrák első jeleit tapasztalva minél előbb fordulj orvoshoz!

Ha méhet érintő betegségről van szó, valószínűleg elsőként a méhnyakrák ugrik be. A kór kétségkívül veszélyes, és a mellrák után a második leggyakoribb nőket érintődaganatos megbetegedés.

Mellette azonban kevés szó esik más méhbetegségekről. Cikkünkből további három ? jó-, illetve rosszindulatú ? daganatos betegséget ismerhetsz meg, melyek a szervet fenyegetik.

Mióma ? kötőszöveti daganat

A mióma a méh jóindulatú daganatos megbetegedése, mely simaizomrostokból, illetve rostos kötőszövetből fejlődik ki. A daganat mérete meglehetősen tág határok között mozog: a borsószemnyitől egészen a gyermekfej méretűig terjedhet. Az ösztrogénfüggő elváltozás igen gyakori: a 35 év feletti nők 30%-ánál kialakul. Kezdetben nem jár panasszal, ám ahogy nő, egyre több jellel hívhatja fel magára a figyelmet.

images (1)

Tünetek

  • Haspuffadás.
  • Gyakori vizelési inger.
  • Erős vérzés és görcsök.

Gyermektelen nők esetében gyakrabban fejlődik ki, és a meglévő daganat a klimaxszal járó hormonális változások hatására összezsugorodik.

Amennyiben nem okoz panaszokat, elegendő a félévenkénti nőgyógyászati kontrollvizsgálat, ám, ha kellemetlen tüneteket idéz elő, vagy gyermeket szeretnél még, szükség van műtéti beavatkozásra.

A myomectioma során a méhet épen hagyják, csupán a daganatot metszik ki. A műtét alternatívájaként szóba jöhet a méhen belüli artéria-elzárás is: ilyenkor megszüntetik adaganat vérellátását, mígnem teljesen elhal, és hegszövetté alakul. Idősebb nők, valamint nagyobb méretű mióma esetében azonban a teljesméheltávolítást javasolja az orvos.

Méhpolip ? a nyálkahártya elváltozása

A polip a méhnyálkahártyából fejlődik ki. Kialakulása mögött örökletes tényezőket, hormonális okokat és gyulladásos tényezőket egyaránt feltételeznek ? ám egész pontosan a szakértők sem tudják, mi áll a háttérben.

Tünetek

  • Közti vérzés.
  • Erős menstruáció.
  • Közösülés utáni vérzés.
  • Endoszkópos módszerrel a polip viszonylag egyszerűen eltávolítható ? így általában nincs szükség feltárásra -, ám lényeges a műtét utáni szövettani vizsgálat. Ennek segítségével az orvos megbizonyosodhat arról, hogy valóban nem rosszindulatú az elváltozás. Apolipok sajátossága azonban, hogy kiújulhatnak, így a műtét után szükséges a rendszeres kontrollvizsgálat.

    Rendszeres szűrővizsgálat

    Nőgyógyászhoz akkor is el kell menned évente egyszer, ha semmilyen panaszod nincs. A méhet érintő komolyabb betegségek megelőző állapotait így időben kiszűrhetik.

Méhrák ? rosszindulatú daganat

A méhben kialakuló rosszindulatú daganat jellemzően az endometriumot ? vagyis améhnyálkahártyát ? támadja meg. Kialakulását gyakran megelőzi améhnyálkahártyatúltengése, az úgynevezett endometrium-hiperplázia. Jellemzően az idősebb korosztályt érinti.

Tünetek

  • Közti vérzés.
  • Erős havi vérzés.
  • Véres hüvelyfolyás.

A diagnózis felállításához a méh nyálkahártyájából vett szövetmintát vizsgálják, a betegséghüvelykenet-mintavétellel nem állapítható meg. A méhrákkialakulásának veszélye fokozottabb a túlsúlyos nőknél, azoknál, akik nem szültek, valamint, akiknél későn következik be a klimax. A hormonpótló kezelések is növelhetik a veszélyt: a progesztogén nélküli ösztrogénpótlás ? különösen, ha alacsony a szervezet progeszteronszintje ? fokozza améhrákkockázatát.

A méhrákot teljes méheltávolítással, valamint a petefészkek, illetve a petevezeték eltávolításával kezelik. Ha időben diagnosztizálják, több mint 80% az öt éves vagy hosszabb túlélési esély.

Cikkünk a Reader?s Digest Családi orvosi kalauz című könyve alapján kész

Hozzászólások: