A MAGASABBAK HAJLAMOSABBAK A RÁKRA

A tudósok azt találták, hogy aki magasabb, annak nagyobb az esélye – egyebek között – a mell- és a bőrrákra: a felnőtt testmagasság minden 10 centiméterével 18 százalékkal emelkedik a rák kockázata a nőknél, 11 százalékkal a férfiaknál.

Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a tanulmány sok más rizikótényezőt nem vett figyelembe, és nincs mitől tartaniuk a magas embereknek, mert a rákkockázat mindenkinél csökkenthető. Korábbi tanulmányok már kimutatták a magasság és a rák összefüggését, ám ennek oka továbbra sem ismeretes. Magas nőknél 20 százalékkal bizonyult nagyobbnak a mellrák esélye, magas nőknél és férfiaknál 30 százalékkal nőtt a melanóma kockázata – számoltak be róla a stockholmi Karolinska Intézet tudósai, akik az Európai Gyermekgyógyászati Endokrinológiai Társaság konferenciáján mutatták be kutatásuk eredményeit. A nagyszámú svéd felnőtt adatai több mint 50 évet ölelnek fel. A felnőttkori testmagasság ugyan nem sorolható a rák okai közé, mégis úgy vélik, más, a gyermekkori növekedéssel kapcsolatos kockázati tényezőkre utalhat. A kutatók szerint a magasabb embereknél több, növekedési faktornak nevezett molekulaféle van jelen, ezek szerepet játszanak a rákos daganat növekedésében. Testük több sejtből áll, ez is növeli annak az esélyét, hogy valamelyikük rákossá váljon.
magassag_rak
Hozzászólások: