Kórházba szállították Vadon Janit

Nora Falls – Kórházba került Dél-Afrikában Vadon Jani (44)!

A Celeb vagyok, ments ki innen! műsorvezetője kedd délután váratlanul elájult, ezért egy helyi kórházba kellett szállítani. Szerencsére aggodalomra semmi ok, ahogy arról korábban a Blikk beszámolt, a stáb több száz kilométerre van az Afrikában tomboló ebolajárványtól, Jani rosszulléte valószínűleg csak a kimerültségnek, s nem a halálos vírusnak köszönhető. Ami azt illeti, Sebestyén Balázzsal együtt embert próbáló napokon vannak túl. Amióta megérkeztek Dél-Afrikába, megállás nélkül dolgoznak, hiszen míg reggel a Morning Show-ban kell helytállniuk, a nap hátralevő részében a Celeb vagyok, ments ki innen! forgatásaival vannak elfoglalva.

8_o_Vadonjani-RTL

Vadon Jani rosszul lett, elájult, a műsort sem vezetheti kedd este/ Fotó: RTL Klub

Minden reggel hajnali 4 órakor kelnek, hogy 6-ra, amikor a Morning Show kezdetét veszi, már minden készen álljon. Tíz órakor ugyan elköszönnek a hallgatóktól, de ez nem jelenti azt, hogy számukra is pihenés következne, hiszen a következő napi adást is meg kell szerkeszteniük, amiből műsorvezetőként ők is kiveszik a részüket. Dél körül pedig már indulnak is a bátorságpróba helyszínére, ami olykor 100 kilométerre van a szállodájuktól. Ezt követően van alkalmuk pár óra pihenésre, de este 9-re már újból topon kell lenniük, hiszen kezdődik az élő adás. Alig pár óra alvás után pedig kezdődik az egész elölről, nem csoda tehát, ha Jani kimerült egy kicsit. Pedig a forgatásokból még igen sok hét van hátra.

? A kivizsgálások miatt ma éjszaka még nem engedik ki Janit a kórházból, így a mai adást Balázs egyedül fogja vezetni. De aggodalomra nincs ok, Jani már jól van, és viccelődik ? nyilatkozta a Fókuszban a műsor kreatív producere, Rubin Kristóf.

Hozzászólások:

8 thoughts on “Kórházba szállították Vadon Janit”

Comments are closed.