Hajszárítóval melegíti a kezét a 8 fokos lakásban a makói tinédzser

Rokkantnyugdíjas édesanyja mellett egy hideg lakásban, betegen egészen hétköznapi álmai vannak egy makói tinédzsernek.

? Szeretném, ha meggyógyulnék, ha elvégezném az iskolát, és aztán csecsemőgondozó lehetnék. De pillanatnyilag azzal is beérném, ha egyszerűen csak meleg lenne nálunk ? mondta álmairól a makói tinédzser, Kiss Eliz. A szobában, ahol édesanyjával együtt beszélgetünk, a hőmérő mindössze 8 fokot mutat. A kandalló, amivel legalább ezt az egy szobát felfűthetnék, jó ideje üres. Az ablak, amit egy rongyos függöny takar, be van törve, süvít be rajta a szél. Eliz elgémberedett kezét időnként a hajszárítóval melengeti egy kicsit. A Paizs utcai otthon többi helyisége, a szegényes konyha és a gondosan berendezett, de használaton kívüli nagyszoba még hidegebb. A ház egyébként önkormányzati bérlemény, 10 éve laknak itt ? korábban Makó-Rákoson éltek, de azt a házat életveszélyessé nyilvánították.

A 18 esztendős diáklány édesanyjával, Kovács Erzsébettel lakik egy fedél alatt, a szülők évekkel ezelőtt elváltak. A nő rokkantnyugdíjas: korábban a makói kórház belgyógyászatán takarított, majd évekig közmunkás volt ? dolgozni azóta nem tud, hogy 2011-ben megoperálták, csavarokat ültettek a gerincébe. A lábait nem érzi, ha a házból ki kell mennie, a lányába karol, hogy el ne essen. Eliz pedig tanulna, de mivel ő sem egészséges, épp a napokban kellett felfüggesztenie tanulmányait, amíg meg nem gyógyul. Olyan sokat hiányzott az első félévben, hogy más választása nem volt. Neki két komolyabb gondja van: lyukas szívvel született, illetve sorvad a jobb keze, amin az ujjakat már kiegyenesíteni sem tudja.

A makói Kiss Eliz és édesanyja. Fotó: Szabó Imre
A makói Kiss Eliz és édesanyja. Fotó: Szabó Imre

Ez utóbbi egy 5 évvel ezelőtti, akkor orvosi ellátás nélkül maradt sérülés következménye. Kezelése most ott tart, hogy a következő CT-eredményt várja, ezen múlik, hogy operációval lehet-e javítani az állapotán. Emellett a hideg, penészes lakás miatt asztmával és állandó megfázással is küzd. Eredetileg varrónőnek tanult, de ezt nem bírta a keze. Ezután kezdett kisgyermekgondozást tanulni, de ebből csak egy félévet tudott elvégezni, közepes eredménnyel.

Ketten együtt összesen nagyjából 60 ezer forintból próbálnak megélni, amiben már benne van az édesapától érkező havi 12 ezres gyerektartás is. Számláikat igyekeznek fizetni, de az áramszolgáltatónál már van hátralékuk, összege 100 ezer forint körüli. ? A tüzelőnek, az élelemnek, de bármi másnak is örülnénk. Már ott tartunk, hogy sokszor azt esszük, amit ajándékba kapunk ismerősöktől ? mutatja a csaknem üres, hűtőszekrény nélküli kamrát Erzsébet. Egy szatyorban néhány szem krumpli, a földön egy-két mandarin. ? Ezeket a Heti Betevő csapatától kaptuk, akik rászorulókat vendégelnek meg kéthetente meleg étellel. Olyankor mi is ott ebédelünk ? teszi hozzá.

 

Forrás: delmagyar.hu

Hozzászólások: