ITT AZ IDEGMÉREG, AMITŐL MINDENNEK FANTASZTIKUS ÍZE LESZ

A kínai konyha világszerte elterjedt, és ezzel a kínai étterem szindróma is, ami egy vadonatúj betegség.

„A tünetek amolyan allergiás reakcióra hasonlítanak, piros kiütések a mellkason, migrén, hányinger, a szenvedő alanyok pedig érdekes módon mindannyian kínai ételt ettek korábban…”

Így hat az idegrendszerre
A nátrium-glutamát (E-621) széles körben elterjedt ízfokozó, ami meglepő módon teljesen íztelen. Ízfokozó hatását úgy éri el, hogy serkenti az ízlelőbimbók működését. Nem az ételt ízesíti, hanem az agyra hat, de az intenzív íz mellé betegség tüneteket is kap, aki eszik belőle.

A japánok évezredek óta tápanyagban gazdag tengeri hínárfajtákat használták ízfokozóként, amíg 1908-ban Dr. Kikunae Ikeda sikeresen izolálta a tengeri hínárban lévő ízfokozó anyagot. Ez volt a glutamát. Ezután Dr. Ikeda céget alapított az anyag Na-glutamátként való forgalmazására. Idővel a nyugati világba is elterjedt ez a színtelen, szagtalan, gyorsan oldódó fehér kristály, amitől mindennek erősebb íze lett. Persze, hogy olcsóbb ezzel ízesíteni, ami ízetlen, mint igazi ételeket előállítani. A hatalmas profit miatt hamar elterjedt mindenütt.

 

Az 1970-es években a Na-glutamát használata nagyon elterjedt a gyorsétterem láncokkal. Ma már szinte mindenben ott van. A készételek többségében, valamint a hamburgerek, gyorsételek mint 90%-b, levesporok, leveskockák, szószok, konzervek, fűszerkeverékek, fűszer sók, mirelitek, virslik, szalámik, szójatermékek, üdítőitalok, chipsek, sós rudak hozzávalója lett. Ráadásul függőséget okoz, egyre többre vágyunk belőle.

Nem véletlen hogy a természetes ízű zöldségek, gyümölcsök nem ízlenek sok gyereknek, annyira hozzászoktak ennek az ízfokozónak az ételekben való jelenlétéhez. A média által közvetített reklámok ínycsiklandó ételei a „gondosan válogatott összetevőivel, íz varázslataival, íz rafinériájával”, szintén ezt függőséget erősítik.
A Na-glutamát egy neurotoxin: idegméreg. Tönkre teszi az agysejteket és többek között az agyalapi mirigy által irányított funkciókat. A következő tüneteket okozhatja:migrénes fejfájás, hányinger, hányás, hasmenés, asztmás rohamok, egyensúlyzavarok, mellkasi fájdalmak, erős szívdobogás, gyerekeknél viselkedési zavarok. Jelentkezhetnek allergiás tünetek is: bőrpír, orrfolyás, kiütések. Egyéni érzékenységnek megfelelően van, akinél a legkisebb mennyiség is azonnali reakciót vált ki, van, akinél csendesen a felszín alatt munkálkodik. A gyerekek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, mert náluk a vér-agy gát fejletlenebb állapota miatt a mérgező anyagok könnyebben találnak utat az agyba. A legújabb kutatások szerint a Na-glutamát nem egyszerűen csak allergiát okoz, hanem idegi elváltozásokat is így Parkinson-, vagy Alzheimer-kórt. Káros hatásáról már 1968-ban lehetett cikket olvasni egy neves amerikai orvosi lapban, azóta számos kísérlet bizonyította sejtméreg mivoltát.

A glutamát ingerületátvivő aminosav, az agyi neuronok közötti információ átvitelben játszik szerepet. Ma már ismert, hogy a leggyakoribb daganatfajtáknak: mell, prosztata, bőr, vastagbél, tüdő, petefészekrák, valamint a fej és nyaki tumoroknak vannak glutamát receptoraik. Ha ezek a daganatok sok glutamátot választanak ki, sokkal gyorsabban nőnek és terjednek, valamint a szokásos kezelési eljárást is megzavarják.

Miért lehet még kapni Na-glutamátos ételeket?
Ahol csillapíthatatlan a profitéhség, ott nem törődnek a kártékony hatással. Tény azonban, hogy az emberek zöme érzékenyen reagál a glutamátra.

A vitatott ízfokozók legújabb megítélése már sokkal szigorúbb. Bár nem tudják eltüntetni, figyelnünk kell, hogy ne fogyasszuk!

Ezek jelzik a jelenlétét:
E-621, hidrolizált növényi fehérje, élesztő kivonat, autogénezett élesztő, ízfokozók, kalcium kazein, nátrium kazein, texturált fehérje.

Hozzászólások: