Ha az üzletben vásárolt csirkemellen fehéres csíkok vannak, semmiképp se vegyük meg!

“Az vagy, amit megeszel” – mondta Michael Pollan, aki könyvet is írt a témában, In Defense of Food: An Easter’s Manifesto címmel.

Sajnos Európában és Észak-Amerikában a csirkehús minősége sokszor vitatható, mivel olyan módszerekkel és körülmények között folyik a tenyésztés, hogy a baromfihús mondhatni, gyakorlatilag emberi fogyasztásra, hosszú távon alkalmatlan.

Mik azok a fehér csíkok?

Európában, és Amerikában is, óriási a kereslet a csirkemell iránt, mivel olcsóbb a disznó és marha húsnál, köszönhetően annak, hogy kevesebbe kerül az előállítása, ugyanakkor szinte az összes vallás is megengedi a fogyasztását. Azonban az óriási kereslet miatt a tenyésztők egy sor olyan módszert alkalmaznak, amelyek révén a csirke gyorsan meghízik, így csak a mell tömege a szárnyas testtömegének 20 százalékát teszi ki.

A The Italian Journal of Animal Science lapban megjelent tanulmányban az úgynevezett fehér csíkok fontosságára hívják fel a figyelmet a szakértők. Ha ugyanis megjelennek ezek a fehér sávok, akkor az azt jelenti, hogy az állat izomrostjainak felépítése és tápértéke drasztikusan megváltozott. Ez azt jelenti, hogy az ilyen csirkemell 224 százalékkal több zsírt tartalmaz, mint a csík nélküli csirkemell, fehérjében viszont jóval szegényebb. Pontosan nem tudni, hogy mi eredményezi ezt az elváltozást, de egyes feltételezések szerint a genetikai módosítások állhatnak a háttérben, hiszen a cél az, hogy minél gyorsabban, minél nagyobb csirkét tudjanak nevelni.

Életkörülmények

Ezek a szárnyasok életüket szűk, zsúfolt ketrecekben élik le, sokszor annyian vannak, hogy a szárnyaikat sem tudják szétnyitni. Mivel már kiskoruktól kezdve nagyok, és pár nap alatt hízni kezdenek, ezért nem is bírják el saját testsúlyukat, így szinte mindig ülnek.

Hormonok

A növekedési hormonokat tartalmazó takarmányok mellett az állatok rendkívül stresszes állapotban vágódnak le, ami felhalmozódik a szervezetükben, ilyen az adrenalin és a kortizol.

Antibiotikumok

Mivel védik a szárnyasokat a kórokozóktól, ezért a táplálékuk antibiotikumokat is tartalmaz, ami végül a mi tányérunkra is rákerül. Sőt egy idő után kialakul az antibiotikum-rezisztencia, így például az Egyesült Államokban évente 2 millió ember fertőződik meg a csirkehúsban lévő baktériummal, és 23 ezer ember bele is hal a betegségbe.

Minőségtelen takarmány

Amit a csirkéknek takarmányként adnak, tele van zsírokkal, rovar- és gyomirtó anyagokkal, amelyek végül a mi szervezetünkbe is bekerülnek.

Ammónia

Ezekben a csirke húsokban sokszor annyi ammónia halmozódik fel, hogy az már káros magára az állat fejlődésére nézve, így a mi egészségünkre is.

Vásároljunk háztáji csirkét

Ha szeretjük a csirke húst, tartsunk mi magunk, vagy vásároljunk falvakról, olyan farmokról szárnyast, ahol egészséges körülmények között tartják őket. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor a bolti csirkék közül nézzük meg a címkét, hogy a levágott állat lehetőleg szabad tartású legyen, és ne legyen hormonkezelt, tápozott sem.

Hozzászólások: