EZT SAJNOS MIND ROSSZUL TUDTAD A KULLANCSOKRÓL

Mind a mai napig, számos tévhit kering a köztudatban a kullancsokkal és annak eltávolításával kapcsolatban. Az alábbiakban ezeket a félreértéseket oszlatjuk el.

A vérszívók közül a nőstény jelent veszélyt, amely akár több száz méterről is megérzi az alapvető biológiai ingereket.
Ez lehet a test természetes illata, de különösen kedvelik a különféle parfümöket és dezodorokat is.

 

A kullancs a fáról esik rá az emberre…

A kullancs nem mászik a fára, 1 méternél nem jut feljebb. A kullancsok élőhelye az erdő, valamint a dús aljnövényzet és a magas páratartalmú környezet. hogy a csípés helyét fertőtleníteni kell, krémmel kell bekenni…

Ne fertőtlenítsük a csípés helyét!

A kullancs már a vérszívás kezdetétől egy kapillárisba ereszti vissza a tápanyagtól mentes vérsavót, ezzel együtt a kórokozókat is. A fertőtlenítő szer legfeljebb – Lyme betegség gyanúját keltve -, helyi irritációt okoz, de nem éri utol a vérpályában, illetve a bőr mélyebb rétegeiben szaporodó kórokozókat. Ne kenjünk semmit a csípés helyére. Súlyos hiba, ha gyulladásgátlás céljából szteroidot tartalmazó krémet alkalmaznak. A szteroidra a Borreliák (Lyme baktériumok) hevesen reagálnak.

A leggondosabb fizikális védelem sem garantálja, hogy nem csíp meg minket kullancs, s bár a Lyme-kór ellen nincs lehetőségünk védőoltással védekezni, a legsúlyosabb – akár halálos – következményekkel járó kórképpel szemben rendelkezésünkre áll védőoltás. A kullancsencephalitis elleni oltóanyagnak Magyarországon két típusa van forgalomban, de az oltási sort célszerű ugyanazzal az oltóanyaggal befejezni, amellyel az oltásokat megkezdték. Fontos, hogy megbízható védelem csak a teljes oltási sor esetén biztosított, nem éri meg kockáztatni! hogy a kullancsokat minden esetben meg kell vizsgáltatni, hogy nem-e fertőzöttek… A kullancsok vizsgálatának nincs értelme, mert: A kullancsok nagy része fertőzött lehet Lyme baktériummal, tehát vizsgálat nélkül is minden kullancsot fertőzőnek kell tekinteni. Ha kimutatnak Lyme baktériumot a kullancsban, 2%-nál nem nagyobb a valószínűsége, hogy a fertőzés át is megy az emberbe, ott meg is tapad, és betegséget okoz. A pozitív lelet viszont pánikot kelt a páciensekben, az orvosokat antibiotikum-kezelésre ösztönzi. A pozitív kullancslelet után szerológiai (vér-) vizsgálatot javasolnak.

A tesztek többsége azonban jelentős százalékban hamis pozitív eredményeket ad. hogy ha beszakadt a kullancs szájszerve, azt minden esetben el kell távolítani, ki kell szedni…

Amennyiben beszakad a kullancs szájszerve (nem a feje!), nem szabad kipiszkálni. Ez csaknem reménytelen vállalkozás, de a beavatkozás következtében gyulladásos reakció alakul ki, amit törvényszerűen antibiotikum-kezelés követ, és előbb-utóbb (tévesen) felmerül a Lyme betegség lehetősége is. hogy a kullancs eltávolítására történhet krémmel, olajjal, ecettel, gyufával…

Kullancs eltávolítása Minden olyan manipuláció, ami a kullancsot öklendezésre készteti, vagy a parazita összenyomásával jár, növeli a fertőződés kockázatát.

Ezért nem célszerű kenegetni, tekergetni, ecettel, krémekkel, olajjal, gyufával bűvölni a kullancsot. A patikában kapható, acélból készült, rugós kullancscsipesz jól használható. Ezzel úgy tudjuk a parazitát eltávolítani, hogy közben nem nyomjuk össze a testét. Ha nincs nálunk csipesz, egy cérnaszállal is el tudjuk távolítani (lásd a www.kullancs.hu nyitóoldalán alul a videót). Tények a csípésről és fertőződésről A csípés helyén néha látható egy lencsényi pír vagy csomó. Ez nem betegség! Idegentest-reakcióról van szó, (tehát a kullancs szájszervéből maradt a bőrben néhány mikroszkopikus méretű tüske), ami előbb-utóbb magától is kilökődik. A fertőzés előfordulhat a kullancscsípés felismerése nélkül is. Miután a kullancs jóllakott, magától távozik, és minél fiatalabb alakról van szó, annál hamarabb. A lárvák ritkán fertőzöttek, de rengetegen vannak, és szabad szemmel csaknem láthatatlanok. Korábban úgy tartottuk, hogyha 24 órán belül eltávolítjuk a kullancsot, akkor a fertőződés kockázata elhanyagolható. Ezzel szemben gyakorta látunk olyan betegeket, akik biztosak abban, hogy a kullancsuk csak 1-2 órát volt a bőrükben, mégis fertőződtek. Ennek oka valószínűleg az, hogy a kórokozó épp a traumás kullancseltávolítás során kerül a páciens szervezetébe. Természetesen nem szabad megvárni, amíg magától esik ki!

A kullancseltávolítást otthon végezzük el, a rendelőben szinte mindig valami baj történik!

Kétharmadával nőtt a kullancsfertőzések száma Az agyvelőgyulladás Rovarcsípések Új betegségek a klímaváltozás miatt Gyermekkori védőoltások Házikedvencek által terjesztett betegségek Lyme-kór – a szemet sem kíméli! “Megcsípett egy kullancs, milyen tünetekre számíthatok?” –

Tények az oltásról

Semmilyen oltás sem indokolt, kivéve, ha már megkezdtük a kullancs terjesztette agyvelőgyulladás elleni oltási sorozatot, vagy megfeledkeztünk az emlékeztető oltásról.  A lyme-kór ellen nincsen védőoltás. A Lyme fertőzés maradéktalanul gyógyítható, de igaz az is, hogy a betegek kb. 10%-a még nem lesz kórokozómentes az első antibiotikum kezelés után. A kullancs nem terjeszt tetanuszt, és nincsen a csípés után beadható védőoltás! Tények a csípés magzatra való hatásáról A magzat fertőződhet, és a fertőzés az első hónapokban a terhesség elvesztéséhez vezethet. Amennyiben a fertőzés a későbbi időszakban történt, fejlődésbeni elmaradás, koraszülés, enyhébb fejlődési rendellenességek léphetnek fel. Súlyos fejlődési rendellenességet a Lyme baktérium nem okoz. Magzati halál is csak a kezeletlen vagy a rosszul kezelt esetekben fordult elő.

Hozzászólások: