Ezeregy éjszaka, kilencvenkilenc év és a rejtett hiba

A nyugati prózahagyomány felől nem, az arab-török felől annál inkább olvasható Elif Safak új könyve

Abban a pillanatban, amikor az ember kilép a megszokott perspektíva börtönéből, szédülni kezd. Semmi sem olyannak látszik, mint ahogyan a fejébe verték. Mintha fejenállva nézne szét.

20151210_12_1

Mecsetépítés egy egykorú miniatúrán (Forrás: Wikipédia)

Ilyesmi történik azzal, aki Elif Safak-könyvet olvas, hiszen a török írónő nem a Nyugaton megszokott szemszögből láttatja a történelmet vagy épp az Európában élő ? elsősorban a török és kurd ? bevándorlók életét. Hanem úgy, ahogyan ők látják.

Így tesz Az építészinasban (Európa, 2015) is, amely egy elefántidomárból építésszé lett fiú, Dzsihán történetén át mutatja be az oszmán birodalmat Szulejmán, Szelim és Murád korában, a tizenhatodik században.

A nyugati prózahagyomány felől nem, az Ezeregyéjszaka felől könnyebben megközelíthető a szöveg, amelyben egyedi módon keveredik a lélektani regény, az arab mesehagyomány, az őssejttől ismerős toposzokban és metaforákban való beszéd, a nyugati történelmi regények hagyománya és a keleti, időtlen beszédmód. Előbbi prózaszemlélet olyan, mint a római katolikus templomok: hosszanti elrendezésű, mintha a világ valahonnan valahová tartana. Utóbbi olyan, mint a mecsetek vagy a bizánci bazilikák: centrális, hiszen ők tudják, semmi sehová nem tart, egyedül az juthat valahová, aki a centrumban áll.

Dzsihán idomárként érkezik Isztambulba, Nagy Szulejmán udvarába, ahol különleges fehér elefántjának köszönhetően hamar az érdeklődés középpontjába kerül, mások mellett a szépséges szultánkisasszony, Mihrimah is rendszeres látogatója lesz (A hercegnő valós személy volt, Szulejmán és Hürrem szultána második gyermeke). Közben feltűnik tehetsége a birodalom legnagyobb mecseteit megépítő Szinánnak, a szultáni főépítésznek, aki felfogadja, és taníttatni kezdi a fiút.

A történetet Safak ?török módra? meséli, mintha mozaikokból, mikrotörténetekből rakná össze az egészet, az egyes szereplők mind mesét mondanak a mesében, így ismerjük meg életüket, így narrátorként is többször nézőpontot vált a szerző, aki elsősorban azért Dzsihán szemszögéből láttatja a történteket. Természetesen Dzsihán valódi történetére is a kötet közepéig kell várni: csak itt tudjuk meg, hogy hazudott származásáról, nem indiai, és teljesen más módon került az udvarba, mint ahogy azt addig tudtuk. Ugyanígy a könyv utolsó harmadában derül ki egy szereplőről, hogy nem férfi, hanem naponta férfiruhába bújó nő, aki a korabeli Isztambulban másként nem mutatkozhatott volna, a trükkel Safak pedig eléri, hogy újra és újra átértelmezzük azt, amit olvasunk. Hiszen minden mese voltaképp annyi történet, ahányan elmesélik.

A Mohács és Szigetvár elleni hadjárat leírását több mint izgalmas török szemszögből olvasni, hiszen Zrínyinek köszönhetően eddig csak azt tudtuk, mit éltek át a magyar és horvát végvárvédők. Safak elmeséli ugyanezt a török oldalról. A magyar vitézeket hősökként tünteti fel, akiknek az addigra bölccsé lett szultán szeretné megadni a végtisztességet ? a regényíró nem mindenben ragaszkodik a történeti hűséghez, a könyv szerint a győztes csata napján a betegségébe belehaló szultán holttestét a harci elefántra kötözve szállítják körbe, hogy messziről úgy látsszék, mintha élne, és ne essen szét sem a sereg, sem a birodalom. Egy másik fejezetben a bölcs Mátyás Corvinái tűnnek fel Isztambulban, és szó esik Buda bevételéről is.

Nő, anya és író ? egyszerre
Az eddig tizenhárom könyvet megjelentető Elif Safak törökül és angolul is ír. Strasbourgban született 1971-ben, műveiben a keleti és a nyugati prózahagyomány és világlátás, a török mesék, a miszticizmus, a szúfi bölcsesség és a nyugati gondolkodásmód keveredik. Az elvált szülők gyerekeként felnőtt írónő bakfiskorát Madridban töltötte, de később élt az Egyesült Államokban, Londonban és Isztambulban is, utóbbi városhoz ? amely történeteinek gyakori helyszíne ? erősen kötődik. Könyveiben Törökországban kényesnek számító témákat is feldolgoz, például a törökök által a mai napig tagadott, örmények elleni genocídiumot vagy a kurdkérdést, a Becsület főhősnői olyan kurdok, akik triplán kisebbségi helyzetben élnek: Törökországban kurdként, Londonban ?török? emigránsként, valamint nőként, miközben identitásukkal a nyelvüket is elveszítik a második generációban. Ahogy mondja, tudja, hogy tabukérdéseket feszeget az örménykérdéstől a túlzott nacionalizmusig ? nemcsak a politikailag kényes ügyekben hallatja azonban a hangját. Miután 2006-ban megszületett második gyermeke, a szülés utáni depressziótól szenvedve írta meg első önéletrajzi kötetét, amely arról szól, hogy milyen anyának és írónak lenni ? egyszerre. Safak nemcsak regényeket ír, a legnagyobb török lapokban is publikál, csakúgy, mint a The Guardianben, esszéiből három gyűjteményes kötetet is megjelentetett. A közéleti szerepvállalás sem idegen tőle: a női egyenjogúságért rendszeresen fellép, s foglalkoztatják a szubkultúrák és a posztkolonializmus kérdései is.
OZ

Feltűnő, hogy Safak végig tisztelettel beszélteti hőseit a nyugati kultúráról, hogy tanulmányozzák Michelangelo épülettervét, a Szent Péter-bazilika éppen akkor készülő kupoláját ? az más kérdés, hogy a könyvben Michelangelo szétszórt, piszkos, modortalan, rendetlen alakként jelenik meg, a jóságos, bölcs, tiszta Szinán építőmester ellenpontjaként.

Mindeközben a szereplők körül ott forr, illatozik, ég és él Isztambul, a város, amelynek annyi íze, szaga, színe és érzete van, hogy egy élet is kevés lenne a töredékét felmutatni. Safaknak mégis sikerül a lehetetlen. Látjuk és érezzük a középkori Sztambult a keze nyomán. Mint ahogy látjuk a szultánok arcát, a keserű, puritán bölccsé vált Szulejmánét, a részeges Szelimét és a praktikus Murádét. A palotában körülöttük hemzsegnek a gonosz feleségek, az ágyasok, a boszorkányok, az állatszelídítők, a ki tudja, honnan jött vajákosok, az eunuchok. Mindennek szigorú rítusa van: a legkisebb mondat vagy tett, vagy tárgy is jelképpé válik. Dzsihán azért akar a hetes szám jegyében álló mecsetet emeltetni Mihrimahnak ? akibe reménytelenül szerelmes ?, mert a szultánkisasszony nyakában hét gyöngyből álló nyaklánc volt, amikor először látta, de minden egyes öltözet, mozdulat, gesztus is jelent valamit, nemcsak a törökök között, de a városban élő keresztények, zsidók és cigányok körében is. Utóbbiak a főhős életét háromszor is megmentő vajda, Balabán révén végigkísérik a történetet, és akár a Száz év magányban, itt is a bölcsesség birtokosai.

A fordítók ? Nagy Marietta és Sipos Kata ? jó érzékkel meghagyták a lefordíthatatlan török fordulatokat és kifejezéseket a szövegben, ez azonban nem nehezíti meg különösebben az olvasást. Egyrészt a magyar olvasók a százötven éves társbérlet miatt a kifejezések nagy részét ? pl. ?efendi?, ?janicsár? ? úgyis ismerik, másrészt bőségesek a lábjegyzetek.

A könyv végül is olyan, mint Isztambul. Annyi színe van, hogy nehéz lenne meghatározni, miről szól. Talán egy reménytelen szerelemről, amelyre rámegy Dzsihán élete. Talán arról, hogyan válik mesterré egy okos fehér elefánttal való együttélés és Szinán mester keze alatt maga is. Talán csak parabola az ember útjáról: miután a szultánok sorra meghalnak, betelik Szinán és a boldogtalan házasságba belepusztuló Mihramah napjainak száma is, megkezdődik a birodalom széthullása, Dzsihánt pedig cselvetéssel megfosztják a főépítészi státusától, és üldözötté lesz, kilencvenkilenc korában végül megtalálja a boldogságát idegen földön: a Tadzs Mahal építésze lesz, és megnősül. És hogy miért kilencvenkilenc? Azért, amiért Szinán mester minden épületében elrejtett egy apró hibát, mint ahogy a török szőnyegszövők is teszik. Tökéletes csak Allah lehet. Mindig van legalább egyszázaléknyi valószínűtlenség az ember sorsában. Az az isten, vagy ha úgy tetszik, az ember helye, hogy megváltoztassa azt, ami az okságok láncolatából következik.


Isztambul Nagy Építésze, Szinán

Mimar Koca Sinan ? vagy a magyar forrásokban: Szinán, a Nagy Építész 1489 körül született. Kezdetben katonaként szolgált, első építészeti munkáit a hadseregben kapta, hidakat és erődítményeket kellett emelnie. Szulejmán 1539-ben nevezte ki főépítésszé. Isztambul-szerte számtalan mecset, karavánszeráj, síremlék kötődik a nevéhez, felújította a bizánciak által a városban kiépített vízvezetékrendszert, és fürdőket ? hamamokat ? is tervezett. Az ő műve az isztambuli Szulejmán-mecset, a Süleymaniye Camii, amely a második legnagyobb mecset Isztambulban. Szimbolikája ? mint minden török épületé ? a beavatottak számára olvasható: a minaretek tíz erkélye azt jelzi, hogy I. Szulejmán a tizedik szultán az Oszmán-dinasztiában, a négy minaret azt, hogy ő a negyedik isztambuli szultán. Legnagyobb műve az edirnei Szelim-mecset, amelynek csigalépcsője úgy van megépítve, hogy három ember használhatja egyszerre úgy, hogy nem látják egymást. 1588-ban halt meg Isztambulban, sírja a Szulejmán-mecsetnél található, a Mimar Sinan Caddesi utcában.


Megtalálhatták a sírt

Szigetvárnál feltehetően I. Szulejmán türbéje került elő

Minden valószínűség szerint megtalálták Szigetvárnál I. (Nagy) Szu­lej­mán szultán síremlékét, azaz türbéjét ? jelentette be a magyar?török kutatócsoport. Az oszmán uralkodó a vár 1566-os ostroma idején hunyt el itt, a türbe köré feltehetően egész település épült fel, ennek nyomait is megtalálták egy szőlőhegyen.

13o

A szultán 1566-ban a magyarországi hadjáratán halt meg (Forrás: Wikipédia)

Eredményre vezetett a Szigetvártól négy kilométerre, a Turbék búcsújáróhely melletti szőlőhegyen idén ősszel elkezdett ásatás. Tegnap a török?magyar kutatócsoport Budapesten bejelentette, hogy valószínűleg megtalálták az itt 1566-ban, az ostrom idején elhunyt I. (Nagy) Szulejmán szultán síremlékét, azaz türbéjét. A Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) budapesti irodájának sajtótájékoztatóján a kutatásban vezető szereppel bíró Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem tanára kijelentette: a feltárt épületmaradvány és a leletek arra utalnak, hogy az egykori mauzóleumot találták meg, a földradar-vizsgálatok szerint mellette egy további nagyobb épület ? feltehetően a dzsámi ? és egy derviskolostor maradványai lapulnak. Mint hozzátette, ahhoz azonban, hogy teljes bizonyossággal ki lehessen jelenteni, hogy a türbét találták meg, fel kell tárni a többi épület maradványait is, és tisztázni kell egymáshoz való viszonyukat, erre a jövő tavasztól kerülhet sor.

Felidézte, hogy korábban több helyszín is felmerült mint a szultán lehetséges egykori sírja ? végső nyughelye ma Isztambulban van ?, végül török és magyar források alapos vizsgálata, valamint geofizikai kutatások alapján határozták meg a Turbék nevű körzetet. A korábbi vizsgálatok nem vették figyelembe a történeti forrásokban fellelhető földrajzi információ­kat, ezért máshogyan gondolkodtak ? tette hozzá. Szavai szerint az évek óta zajló kutatásokban a fordulatot az hozta, hogy a geográfiai megközelítést helyezték a középpontba. Nem a zarándoktemplomnál, hanem feljebb, a szőlőhegyen kezdtek kutatni a dokumentumok tanulmányozása után (a helybéli legendák szerint is itt volt a sír). Az elmúlt két hónapban zajlott ásatás eredményeképp így egy Mekka felé tájolt, négyzet alakú nagyobb helyiségből és háromosztatú előcsarnokból álló épület maradványaira bukkantak, a nagyobb helyiség közepén nagyméretű, úgynevezett rablógödör található, amelyet feltehetően a Turbékot elfoglaló Habsburg-csapatok ástak kincs után kutatva.

Ali Uzay Peker, a törökországi Közel-keleti Műszaki Egyetem professzora szerint egyértelmű, hogy a most feltárt maradványok egy szultáni építményhez tartoztak, a leletek 16. századi oszmán díszítéseket mutatnak, de azt még nem lehet bizonyossággal megmondani, hogy a feltárt, illetve a még föld alatt lévő nagy építmény közül melyik a türbe, és melyik a dzsámi.

Az eseményen Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója Szulejmánról szólva felidézte: a szultánt az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb hódítójaként tartják számon: tizenhárom hadjáraton vezette katonáit, emellett államférfiként is jelentős szerepet játszott. Mint rámutatott, Szigetvár 1566-os ostroma mást jelent a magyaroknak és a törököknek, de közös erővel dolgoznak, eleinte a TIKA, ez évtől pedig a magyar állam finanszírozásában is. Hozzátette, sok történeti kérdés is megoldásra vár még, nem ismerni pontosan az ostrom menetrendjét, és nem tudni egészen biztosan azt sem, melyik napon halt meg a szultán, és milyen körülmények között temették el. A TIKA vezetője, Mahmut Cevik arról beszélt, hogy kutatásaik során világszerte törekednek a két fél kultúrájának tiszteletben tartására, valamint a tudományosság kritériumait is szem előtt tartják.

Sakir Fakili budapesti török nagykövet azt hangsúlyozta: a közös erővel végzett kutatás a magyar?török történelem és kulturális örökség fontos időszakát tárja fel. Emlékeztetett arra is, hogy 2016-ban lesz I. Szulejmán és Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulója, így számos megemlékezést terveznek. Ezek a programok a már egyébként is közel álló török és magyar népet még közelebb hozzák majd egymáshoz ? tette hozzá a nagykövet.

 

Hozzászólások:

One thought on “Ezeregy éjszaka, kilencvenkilenc év és a rejtett hiba”

Comments are closed.