Ezek miatt a rossz szokások miatt fájhat a hátad

A hátfájás az egyik leggyakoribb ok, mely miatt nem tudjuk ellátni a munkahelyi feladatainkat és nem tudunk úgy teljesíteni, mint szeretnénk. Gyakran nem kóros elváltozások, hanem egyszerű rossz szokások állnak a fájdalom hátterében.

Okok, amire nem is gondolnánk

Túl sokat ülünk. Talán a leggyakoribb oka a hátfájásnak az, hogy folyamatosan az íróasztalunknál görnyedünk, otthon pedig alig várjuk, hogy végre leülhessünk a tévé elé. Meglepő módon, ülés közben 40 százalékkal nagyobb a nyomás a gerincünkön, mint állva, és bár mindenki tudja, milyen fontos a helyes testtartás, vagy az, hogy óránként alaposan kinyújtózzunk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni ezekről. A folyamatos üléstől a hátizmaink bemerevednek, elgyengülnek, az ízületeik pedig elveszítik a rugalmasságukat, “kiszáradnak” és gyorsabban öregszenek.
Túl sok felülést végzünk. A hagyományos felülésektől még mindig nagyon sokan remélik azt, hogy kockás hasuk lesz és az erős törzsizmok segítenek megelőzni a hátfájást, de ez nem igaz. Sőt ennél a gyakorlatnál túlságosan megterheljük a gerincünket, ráadásul nem is azokat az izmokat erősítjük, amelyek segítenek a helyes testtartásban.

Egészségtelenül étkezünk. Meglepő, de az egészséges, kiegyensúlyozott étrend nemcsak a krónikus betegségek és a szív- és érrendszeri problémák ellen véd, de a hátunknak is jót tesz. Finn kutatások szerint a túl zsíros, túl sós és szénhidrátban gazdag ételek a gerinc melletti ereknek is ártanak, így azok eltömődhetnek. A gerinchez így nem jut elegendő tápanyag és a salakanyagokat sem tudja elszállítani a szervezet, ami krónikus gyulladáshoz és ezen keresztül fájdalomhoz vezet.

Rossz a kerékpárunk. A gyakran biciklizők 70 százaléka tapasztal meg kisebb-nagyobb hátfájást egy-egy túra után. Ennek oka a rosszul megválasztott, illetve rosszul beállított kerékpárban keresendő, ilyenkor ugyanis túlságosan nagy nyomás nehezedik a hát alsó szakaszára és a medencére, az izmok pedig megfeszülnek és görcsössé válnak.

Haragot tartunk. Ha hajlamosak vagyunk haragot tartani, magunkban dühöngeni vagy hosszú ideig rágódni a sérelmeinken, sajnos fel kell készülnünk arra is, hogy a hátunk jobban fog fájni. Egy amerikai kutatás szerint aki képes megbocsájtani másoknak, kevésbé lesz depressziós és a szorongás is elkerüli – az izmai pedig kevésbé feszülnek meg. A negatív érzelmek ráadásul a fájdalmat is felerősítik!

Nem megfelelő cipőt hordunk. A nem megfelelő cipő sajnos igen nagy károkat tud okozni a csontozatunkban, és a gerincünkben is. A túlzott magassarkú viselése, vagy a megfelelő betét hiánya a leggyakoribb oka a hátfájásnak. Javaslat: Tartsunk pihenőt a magassarkú viselésében, és legalább egy egy napra iktassunk be kényelmes viseletet. Menjünk el egy ortopéd szakorvoshoz, és nézessük meg, hogy nincs-e szükségünk gyógybetétre. Hordjunk kényelmes betétet. Mi a Newfeel Decathlon betétet ajánljuk, mert kicsi, bármely cipőbe betehető, és hatékonyan csökkenti a hátpanaszokat.

Hozzászólások: