Milyen betűvel kezdődik a pasi keresztneve? Ezt árulja el a személyiségéről!

 

Sőt, nemcsak a teljes keresztnév, de már annak kezdőbetűje is sokat elárul viselője főbb személyiségjegyeiről

Mivel ezt nagybetűvel írjuk, egy kicsivel fontosabb szerepet tölt be, mint a név egésze. Ha kíváncsi vagy, milyen valójában a kiszemelted, már a keresztnevének kezdőbetűjéből is sokat megtudhatsz róla. Az ékezetes betűk és kettős betűk esetén az ékezet nélküli, egyjegyű megfelelőket kell nézni ? az Á betűnél tehát az A-t, a Cs-nél pedig a C-t.

1610102

A, E, P, X, Z

Valódi vezetőnek született az, akinek a fenti betűk egyikével kezdődik a neve. Legfőbb jellemzője az önállóság, a kreativitás és az újító gondolkodás. Remekül bánik a szavakkal, ügyesen szónokol, és könnyű rá felnézni ? éppen ezért remek tanító válhat belőle. Előrelátó, ugyanakkor nehezen viseli, ha úgy érzi, nem az ő kezében van az irányítás. Rossz tulajdonsága, hogy könnyen kontrollmániássá válhat.
B, F, I, K, O, S

Ha a szóban forgó személy neve ezen betűk valamelyikével kezdődik, igazi érzékeny pasit fogtál ki, aki romantikus alkat, de ezt csak annak mutatja ki, akiben maximálisan megbízik. Nagyon segítőkész, és ösztönösen védelmezi a gyengébbeket, de nincs túl nagy önbizalma, ami miatt kissé negatívvá és bizonytalanná válhat. Ilyenkor aztán előjön a túlérzékeny énje, és nagyon sértődékeny lesz.
C, G, L, M, V

A fenti kezdőbetűkkel rendelkezők nagyon jóeszűek, sokkal intelligensebbek az átlagnál. Szerencsére ez a tulajdonság sokszor tettvággyal, szorgalommal és kitartással társul, ebben az esetben igazán nagy dolgokat vihetnek véghez. Rendkívül fegyelmezettek és precízek, amíg nem billenti ki őket valami az egyensúlyból: ilyenkor viszont hamar robbannak. Nem haragtartók, nagyon empatikusak, kivételes a humoruk, és kellemes társaságot nyújtanak.
H, J, N, Q, R

Általában valódi művészlélek az, akinek a fenti betűk egyike a neve kezdőbetűje. Nagyon tehetséges, amivel meg kell tanulnia élni, különben könnyen elvesztegetheti ezt az ajándékot. Álmodozó természet, de nagyon csapongó tud lenni, ami miatt veszélybe kerülhet a jövője, ha rossz társaságba keveredik. Szüksége van a terelgetésre, irányításra, és egy jóakaróra, aki lehetőleg vezéregyéniség, egyfajta mentor.
D, T, U, W, Y

A fenti kezdőbetűk gazdái nagyon akaratosak és önfejűek, csak a legritkább esetben hallgatnak másokra, és amit a fejükbe vesznek, annak úgy kell lennie. Olykor fejjel rohannak a falnak, de kudarcukat a világért sem ismernék be. Bármikor cselekvésre készek, és bár eleinte nem mindig járnak sikerrel, az idő szép lassan őket igazolja, általában maradéktalanul elérik azt, amit nagyon akarnak, még ha nem is azonnal.

Hozzászólások: