Edd ezt minden reggel és figyeld, ahogyan eltűnik rólad a zsír!

Mindig azt tanácsolják, hogy ne hagyjuk ki a reggelit, a nap legfontosabb étkezését. A reggel elfogyasztott étel biztosítja az energiát egész napra és indítja be az anyagcserét. Ezért a fogyókúrázók számára különösen fontos, hogy soha ne feledkezzenek meg a reggeliről, hiszen így előzhetik meg a nassolási vágy jelentkezését.

Egy közelmúltban megjelent tanulmány arról számolt be, hogy a zabpehely a legjobb reggeli.

A vizsgálatot 36 férfi és nő részvételével végezték, akiket három csoportra osztottak. Mindegyik csoport fogyasztását 350 kalóriában korlátozták. Az első csoport zabpelyhet kapott reggelire, a második kukoricapelyhet, a harmadik csoport tagjai pedig csak vizet ihattak. Feladatuk az volt, hogy figyeljék meg, hogy a következő 3 órában megéheznek-e. Vércukor- és inzulin szintjüket folyamatosan ellenőrizték. Ebédre mindhárom csoport ugyanazt fogyasztotta.

A kutatók azt tapasztalták, hogy az első csoport tagjainál jelentkezett a legkevésbé az éhségérzet, ők 31%-kal kevesebb kalóriát fogyasztottak ebédre. A zabpehely reggeli a túlsúlyosaknál pedig ebédnél 50%-kal kevesebb kalóriabevitelt eredményezett a túlsúlyosaknál. A másik két csoport tagjai 3 órával reggeli után már megéheztek. A zabpehely tehát tovább maradt a gyomorban, míg a kukoricapehely gyorsan megemelte a vércukorszintet, ami hamarosan drasztikusan lezuhant.

Több tanulmány is igazolta már, hogy a zabpehely a legjobb reggeli, mivel segíti a fogyást és 31-50%-kal képes csökkenteni a kalóriabevitelt. Hatásai pedig hosszútávúak.

Amellett, hogy nagyon egészséges, a zab nagyon finom és bármilyen ételhez hozzáadható, salátákhoz, desszertekhez, turmixhoz.

A zab legfőbb előnyei:

A jóllakottság érzetét kelti

A zabpehely mindenféle fogyókúrás módszer mellé a legjobb élelmiszer. Csökkenti az éhségérzetet, sokáig telítettnek érezzük magunkat tőle. Emellett javítja az emésztést is.

Csökkenti a vérnyomást

 

A zab rendkívül hatékony a vérnyomás szabályozásában, mivel növényi fehérjét, lignánt tartalmaznak, melyet rendszeresen fogyasztva 30%-kal csökkenthető a vérnyomás.

Csökkenti a koleszterinszintet

A zab gazdag egészséges rostokban, melyek megkötik a zsírokat és csökkentik a káros LDL koleszterin szintjét a vérben. A zabpehely megelőzi a keringési betegségeket és csökkenti a stroke esélyét, mivel támogatja a szív és az erek egészségét.

Megelőzi a rákot

Egy tanulmány szerint a zab csökkentheti a prosztata-, mell-, petefészek- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát.

Ha rendszeresen zabpelyhet eszünk reggelire, könnyen és nagyon gyorsan fogunk fogyni! Azt se felejtsük el, hogy a legjobb eredmény érdekében legalább heti 2-3 alkalommal kell végeznünk kardio gyakorlatokat!

Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.

Hozzászólások: