A kannabisz jótékony hatásai: kinek és mire ajánlott: amit mindig is tudni akartál!

A Közép-Ázsiából származó növény gyógyászati alkalmazásáról már ötezer évvel ezelőtti adatok is rendelkezésre állnak.

A kínai uralkodó, a Vörös császár idején malária, reumás fájdalmak, női bajok kezelésére éppen úgy használták a kannabiszt, mint vágyfokozóként. Később az indiai Védákban is szerepelt a kannabisz, majd a nyugati orvoslásban Galénosz is említette.

A középkorban VIII. Innocent pápa azonban betiltotta a gyógyszerként való alkalmazását,- mondván, a keresztényeknek a gyógyszere a hit, nem a kannabisz. India gyarmatosítását követően a XIX. században azonban újból elterjedt a kannabisz alkalmazása Európában.

Emellett, a tengerentúlon is széles körben használták a kender kivonatait, mígnem 1937-ben adótörvénnyel vetettek véget a növény termesztésének és tiltással a fogyasztásának.

A magyar gyógyszerkönyvekben 1934-ig szerepelt a kannabisz – amit többek között migrén, alvászavarok, köszvény, szénanátha és dühroham kezelésére javallottak.

A modern kori tudományos vizsgálatok bebizonyították, hogy a kannabisz számos kórkép esetén segíthet,- így például az epilepszia tüneteinek a mérséklésében, a mentális zavarok enyhítésében, az Alzheimer-kór, az asztma, a rák kezelésében, illetve a menstruációs fájdalmak oldásában.

A növény sokoldalú hatását és gyógyászati jelentőségét részleteiben egyre inkább megismerve nem meglepő, hogy a kannabiszt 2018-ban Ausztriában az év gyógynövényévé is választották.

Jelenleg az Európai Unió 16 országában legális a kannabisz gyógyszerként való alkalmazása

Az Európai Parlament képviselői nemrégiben felkérték az EU tagországokat, hogy tegyék lehetővé, hogy az orvosok szükség esetén rendelhessenek kannabisz tartalmú gyógyszereket.

Európában többféle kannabisz-hatóanyagot tartalmazó gyógyszer is forgalomban van. Kapható CBD-t és THC-t tartalmazó szájspray, amit a szklerózis multiplexszel együtt járó fájdalmak csillapítására javasolnak, illetve szintetikus THC-t tartalmazó készítmény is forgalomban van.

Ez utóbbit a kemoterápiás és HIV-ellenes kezelések mellékhatásaként jelentkező súlyos étvágytalanság kezelésére ajánlják. Magyarországon ezeket a gyógyszereket orvosi javaslatot követően külföldről kell szükség esetén beszerezni.

Hozzászólások: