IJESZTŐ: A HOLTTESTEK MÁR NEM BOMLANAK LE

Az utóbbi időben németországi bonctani szakértők érdekes, és egyben ijesztő felfedezést tettek: nem is igazán arról, mi történik a halottakkal a temetőben, hanem arról, mi nem történik.

Nemrég Düsseldorfban tartottak egy konferenciát, ahol dr. Werner Stolz német bonctani szakértő ijesztő eredményeket tárt a nyilvánosság elé. Stolz arra jutott, hogy az elmúlt 20-30 évben az eltemetett halottak nem bomlanak le többé.

A professzor több mint 30 megdöbbentő esetet idézett. Exhumált testeknél megfigyelték, hogy amelyik kb. 20 éve volt eltemetve, úgy nézett ki, mintha csak pár hete hantolták volna el. Nem mintha ez különösebben szebb lenne, de a tény mégis ijesztő: a testek nem bomlottak le.

Walter Müller berlini sírásó is felszólalt a konferencián, és ő így fogalmazott:

„Olyan emberek, akiket évtizedekkel ezelőtt temettek el, szinte épségben voltak a föld alatt. Olyan, mintha tartósították volna őket, és nincs erre magyarázat.”

Szavatosságát megőrzi: lásd a doboz alján

Horizontal view of nurse in a mortuary

A konferencián ennek ellenére megpróbáltak magyarázatot adni a jelenségre, és három elmélettel álltak elő.

Az első számú ötlet, hogy a víz és a levegő már olyannyira szennyezetté vált a mérgező anyagok miatt, hogy azok a baktériumok, melyek a bomlási folyamatért felelősek, szinte teljesen kipusztultak. A gondolat érdekes, és félelmetes: ha már annyira szennyezett a föld, hogy a baktériumok is kipusztulnak tőle, akkor igazán ideje odafigyelni a környezetvédelemre…

Egy másik gondolat, hogy az emberek manapság rengeteg öregedésgátló kozmetikai készítményt használnak, illetve szilikont fecskendeznek a bőrük alá. Egy kutató arra jutott, hogy a rengeteg kémiai szer képes arra, hogy lényegében tartósítsa az ember testét, jóval a halált követően is.

Az utolsó hipotézis szerint a jelenség oka a rengeteg tartósítószer, amellyel tele vannak az ételeink. A konzervkajától a gyorséttermi menüig minden tömve van tartósítószerrel, és egyes feltételezések szerint az életünk során elfogyasztott ételek 70%-a tartalmaz ilyen anyagokat.

A legtöbb kutató egyetért abban, hogy életünk során is sok betegség oka a tartósítószerek miatt van, és úgy tűnik, hogy most már halálunk után is gondot okozhatnak. Ha bizonyos kaják olyannyira erős hatással rendelkeznek, hogy még azt is megakadályozzák, hogy halálunk után lassan elporladjunk, akkor igazán át kell gondolnunk, miből mennyit, és mifélét fogyasztunk!

Hozzászólások: