A “3 perces aranyszabály”, amit minden szülőnek ismernie kell!

A pszichológusok szerint egy nagyon fontos szabály létezik a gyerekünkkel való kommunikáció tekintetében, melyet minden szülőnek ismernie kellene.

Ez arra vonatkozik, hogy bármikor találkozunk gyerekünkkel, olyan kitörő örömmel és lelkesedéssel tegyük, mintha egy rég nem látott baráttal találkoznánk újra. Ugyanis az a megfigyelés, hogy minden találkozás első három percében mondja el gyerekünk mindazt, ami vele történt azt megelőzően.

Ezért igyekezzünk betartani és maximálisan kihasználni a vele való találkozások első perceit.

Ha a gyerek hazatér az iskolából, szinte minden szülő ösztönösen szemmagasságba kerülve vele karjaiba veszi, átöleli és elmondja, mennyire várta, hogy hazaérkezzen. Vannak olyan ritka esetek is, amikor a szülő a találkozás pillanatában telefonon beszélget, majd kézen fogja gyerekét és tovább telefonálva igyekszenek haza.

Törekedjünk mindig arra, hogy gyerekünk érezze, mennyire fontosak a vele való találkozások, hogy érdekel bennünket, hogyan telt a napja az iskolában. Mindig ezután a beszélgetés után kerüljön csak sor az étkezésre, a tévézésre, vagy egyéb házimunkára.

Tulajdonképpen, nem is az együtt elbeszélgetett három percnyi idő a fontos, hanem az ezek alkalmával kialakuló érzelmi kötődésen van a fő hangsúly. Sokszor néhány őszinte, meghitt, rövid beszélgetés többet ér egy egész egymás társaságában eltöltött napnál.

Napjainkban a megfigyelt adatok szerint, a szülők maximum heti 1,5 órát szentelnek idejükből a gyerekkel való kommunikálásraAz, hogy mi folyamatosan a saját dolgainkkal vagyunk elfoglalva, nem teszi boldoggá gyerekünket.

A szülővel együtt töltött minőségi időnek nagyon fontos szerepe van a gyerek életében. Igyekezzünk tehát minden kis időt kihasználni arra, hogy gyerekünkkel lehessünk, hiszen oly hamar felnőnek és egy életen át tartó bizalmi és szeretetteljes kapcsolat kezdeteit gyerekkorban kell kialakítunk.

Forrás

Hozzászólások: