Szulejmán nyomában: így éltek a híres Topkapi palota háremhölgyei

A Kelet világára gondolva elsőre sokáig mesebeli háremek jutottak eszünkbe, ahol a háremhölgyek boldogan élték mindennapjaikat. Aztán a Szulejmán című tévésorozat alaposan megváltoztatta ezt az idillikus képet. A valóságban sem volt éppen felhőtlen. Viszályok, tragédiák, gyilkosságok övezték a Topkapi-palotában élő nők életét.

Nem volt igazi férfi, akinek nem volt nagy háreme

A Topkapi palota 1465-ben épült, és négyszáz éven át volt az Oszmán Birodalom központja. Az Aranyszarv-öböl és a Márvány-tenger között fekszik, az úgynevezett Szeráj-csúcson. Egy különálló épület adott helyet a híres Topkapi Szerájnak, ahol a szultán háremhölgyei éltek. Több tízezer nő otthona volt ez egykor, akiknek nem volt éppen csodás életük. A birodalomban a hárem és annak nagysága azt mutatta meg egy férfiról, hogy mennyire tehetős, hiszen annak fenntartása elég költséges volt.

A régi törvények szabályozták, hogy egy férfinak legfeljebb négy felesége lehetett, de arra nem volt előírás, hogy mennyi ágyast tarthatott. Arra viszont komoly szabályok vonatkoztak, hogy a feleségeket, a születendő gyermekeket hogyan kell eltartani. Így csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak, hogy egynél több nőt vegyenek feleségül, és rajtuk kívül még háremet is tartsanak. Ezért a hárem tulajdonképpen társadalmi pozíciót jelzett. Nem csoda hát, hogy a legnagyobbal az uralkodók rendelkeztek. A Topkapi Szerájban előfordult, hogy negyvenezer ember élt a háremhölgyekkel, az őrökkel és a szolgálókkal együtt.

305

Advertisment

Megölték a rendszegő háremhölgyeket

A szultán a háremhölgyeivel kénye-kedve szerint rendelkezett, de a hölgyek között is megvolt a hierarchia. A szeráj élén mindig az aktuális szultán anyja állt. Ő volt az a nő, akinek minden, a háremben élő hölgy engedelmességgel tartozott, beleértve a szultán nőtestvéreit, feleségeit, ágyasait, az ott szolgáló rabnőket, és egyéb szolgálókat is. A szerájban nőttek fel a szultán gyermekei is, persze csak ha lánynak születettek. A lányok ugyanis egészen a házasságkötésükig ott éltek, a fiúk viszont csak néhány éves korukig, utána külön mestert kaptak nevelésükre.

Az egyetlen, nem a szultán anyjának irányítása alatt álló, mégis a szerájban élő lakók az eunuchok voltak, akik bár férfiak voltak, kiherélték őket, így nem voltak veszélyesek a háremhölgyekre. Ők figyeltek és vigyáztak az ott élők biztonságára, a szeráj működésének rendjére, emellett megakadályozták, hogy a szultánon kívül más férfi bejusson. Az eunuchok a háremhölgyeket sok esetben segítették is, persze csak titokban, és nem jóságból, hanem pénzért. Mivel a szeráj lakói a külvilágtól elzárva éltek, a hölgyek az eunuchok által tudtak kapcsolatot tartani a falakon kívüli ismerőseikkel. Az eunuchok azonban feltétlen engedelmességgel voltak a szultán felé, így ha valamely háremhölgy szabályt szegett, és ez kiderült, az eunuchok hajtatták végre vele a kiszabott büntetést, vagy éppen végrehajtották rajta a halálos ítéletet.

A hibátlan test és a szüzesség alapfeltétel volt

A Topkapi Szeráj lakói közé a világ minden részéről érkeztek nők. Többféleképpen kerülhettek be oda a lányok, vagy úgy, hogy odaajándékozták őket a szultánnak, vagy a szultán küldöttei megvásárolták őket a rabszolgapiacokon. Sok lányt raboltak el a mai Oroszország és Ukrajna vidékéről is egy-egy portyázás alkalmával.

Advertisment

Voltak olyan előkelő családok is, akik saját lányaikat ajánlották fel az uralkodónak hűségük jeléül. A hárembe bekerülni azonban nem volt éppen egyszerű dolog. Mielőtt beengedték volna az újonnan kiszemelt lányokat, megvizsgálták meztelen testüket, hiszen csak olyanok jöhettek szóba, akiknek hibátlan és szép testük volt, illetve azt is ellenőrizték, ami a legfontosabb szempont volt: hogy szüzek legyenek. Akik megfeleltek a kitételeknek, próbaéjszakát töltöttek a háremben, ahol azt figyelték egész éjjel, hogy horkolnak-e, azaz zavarnák-e a többieket a jelenlétükkel.

A próbát kiállt lányok új nevet kaptak, és kijelölték lakrészüket a szerájban. Az ide bekerült lányoknak tanulniuk is kellett, behatóan meg kellett ismerniük az iszlám vallást, a kultúrát, az udvari etikettet és más nemzetiség esetén természetesen a török nyelvet. Társalgásra, kézimunkázásra, írásra, olvasásra is oktatták őket, emellett pedig megtanították őket táncolni és bizonyos hangszereken játszani. Bár a köztudatban mesebeli élet, egész napos zeneszó, keleti csodák élnek a háremmel kapcsolatban, ez azért közel sem így nézett ki a valóságban. Díszes öltözékek helyett évente csupán három rend ruhát kaptak a lányok, azt kellett beosztaniuk. A higiénia is hagyott maga után kívánni valót, és mivel sok ember élt együtt, nem volt meglepő, hogy a tüdővész rendszeresen pusztított közöttük.

Nem tarthatták meg gyermekeiket, ha teherbe estek

A háremhölgyek élete szomorú és magányos volt, naphosszat arra vártak, mikor választja ki őket a szultán egy éjszakára. Már ha egyáltalán kiválasztotta őket bármikor is, ugyanis sokan közülük még csak nem is találkoztak személyesen az uralkodóval. Mivel más férfi nem érinthette őket, rengetegen voltak, aki szűzen haltak meg, és leszbikusok lettek az évek során. A hárembe ugyanis az orvosokon és a kasztrált eunuchokon kívül csak úgy léphetett be férfi, ha erre a szultán engedélyt adott, és ha előtte bekötötték a szemét. Az uralkodón kívül más férfi nem láthatta az ott élő nőket, és pláne nem érinthette meg őket. Ilyenek voltak például az udvari zenészek, akik a hölgyek szórakoztatására érkeztek a hárembe.

A hölgyek elsődleges célja az volt, hogy a szultánnal minél több éjszakát tölthessenek együtt. Így esélyük volt arra, hogy utódot szüljenek neki, ezáltal pedig kiváltságosabb helyzetbe kerültek. Ha ugyanis fiút szültek az uralkodónak, azonnal más megítélés alá kerültek. Ezért állandóak voltak köztük a viták, a versengések, és olykor halálos esetek, mérgezések is történtek annak érdekében, hogy az esélyesebb hölgyeket mások eltegyék az érvényesülés útjából. A szultán számára az adott éjszakára kiválasztott lánynak komolyan fel kellett készülnie a szultánnal való találkozásra.

Ezért előbb megfürdették, beillatosították, megfelelősen felöltöztették, és egy lakosztályba vezették. Az uralkodó először ajándékot küldött neki az udvarlás jeléül, ezután kereste csak fel. A háremhölgyek közül csak nagyon kevesen részesültek abban a „kegyben”, hogy az uralkodónak gyermeket szülhettek. Azok, akik nem voltak a kiválasztottak között, de mégis teherbe estek, nem tarthatták meg a gyermekeiket. Külön orvosi csapat állt rendelkezésre a háremben, amelynek mindennapos dolga volt, hogy megszakítsa a nem kívánt terhességeket.

A szultán utódjaira tragikus sors várt

A fiú trónörökösöknek különös sorsuk volt a szerájban. Mindenki várta a születésüket, a szultán maga is boldog volt, hogy a hatalom utódlása biztosítva van, mégis, a fiúgyerek veszélyt is jelentett, legalábbis így vélték. Mivel a török hagyományok szerint nem az elsőszülött fiúgyermek örökölte a trónt, hanem a fiúk közül a legrátermettebb, az uralkodó halála után sok esetben törtek ki harcok fiúutódok között, mivel mindenki apja nyomdokaiba akart lépni. A szerencsés pedig, aki kapcsolatokkal és elég furfanggal rendelkezett, hogy megszerezze a hatalmat, általában megölette rá veszélyes fiútestvéreit, vagy legalábbis életük végéig börtönbe záratta őket. Így hát nem csupán a hatalomért, hanem az életükért is harcoltak a szultán fiai.

A lányutódokra sem várt éppen mesebeli élet. Őket erőszakkal kényszerítették házasságra idegen férfiakkal diplomáciai célok érdekében. Azokat a lányokat, akik muszlim férfi háremébe kerültek, az a „megtiszteltetés” ért, hogy első feleségek lettek, sőt nő létükre tőrt viselhettek. Mivel az ilyen nők a szultán lányaiként férjüknél magasabb rangúak voltak, joguk volt ahhoz, hogy ők parancsoljanak a férjüknek, sőt el is válhattak tőle. Ez a kivételes helyzetük azonban csak addig volt meg, amíg apjuk, a szultán élt. Az uralkodó halála után viszont egy sorba kerültek a többi feleséggel, és megszűnt minden kiváltságuk.

Tengerbe vetették a kegyvesztett nőket

A Topkapi Szeráj számos művészeti alkotás ihletője volt, több film, festmény és zenemű készült róla. Mozart Szöktetés a szerájból című operájának alapját is ez szolgáltatta, és bár a zeneszerző boldog véget írt darabjának, a valóságban elképzelhetetlen volt, hogy az elrabolt nőt szerelme megpróbálja megszöktetni, a sikertelen vállalkozás után az uralkodó belássa a szerelem hatalmát, megbocsásson nekik, majd szabadon engedje őket. A bevett szokás inkább az volt a kegyvesztett háremhölgyek körében, hogy zsákba tették, és belevetették őket a tengerbe.

A cikk forrása – nlcafe.hu

Advertisment