VISSZATÉRHET A BOLYGÓ EGYIK LEGVESZÉLYESEBB VÍRUSA! SZIBÉRIA FELŐL ÉRKEZHET A “FEKETE HALÁL”.

Orosz kutatók szerint fennáll az esélye, hogy újra elterjedjen a világ történetének egyik legpusztítóbb, legkegyetlenebb kórsága. Minderről a globális felmelegedés tehet.

Mindenki azt hitte, végleg magunk mögött tudhatjuk a középkor egyik legrettegettebb betegségét, a fekete himlőt. Még a szakemberek is úgy vélték, ezt a kórságot elfelejthetjük, ezt jelzi az is, hogy 1979-ben az ENSZ egészségügyi szervezete (WHO) hivatalosan bejelentette, hogy a fekete himlő immár a múlté: nem lesz több ilyen megbetegedés.

fekete_himlo.jpg.1200x0_q85

Ám a 70-es években még koránt sem volt annyira drasztikus a globális felmelegedés, mint most.

A szibériai klímában végbement változás azt eredményezte hogy mostanra kiolvadóban van a fagyot tundra, a térségben pedig számos olyan temető van, amelyben fekete himlőben elhunyt emberek tetemei nyugszanak. A fagy konzerválta ezeket a holttesteket és a bennük lévő kórokozókat. A Szibériát fedő jégréteg olvadása miatt ezek a tetemek most felengednek, a gyilkos ragály pedig kiszabadul.

Az orosz kutatók szerint már most is vannak fertőzöttek, őket jelenleg kórházban kezelik – noha a vírusnak csak töredékeire bukkantak a holttestek DNS-ében.

A pestis újabb elterjedésének megelőzéséért hatásos óvintézkedésekre van szükség, mert kórházi körülmények között, antibiotikumokkal kezelhető, ám a világ jelenleg nincs felkészülve nagyobb járványra, amikor rövid idő leforgása alatt akár milliók is megbetegedhetnek!

Hozzászólások: