Szulejmán haláláig gyászolta szerelmét

Az Oxford Enciklopédia szerint Hürremet ? miután már nem foglalták le minden percét a hatalmi harcok – zavarta, hogy a nép nem szereti, és változtatni akart negatív megítélésén. Emellett nyomot kívánt hagyni a világban, eszébe sem volt egynek lenni szultánák ezrei közül, ő élni akart az emberek emlékezetében. Ezt el is érte.

Hogyan? Persze, kellett hozzá a Szulejmán című sorozat, hogy egyáltalán a neve felmerüljön magyar földön, de a saját hazájában mindenki tudja, ki volt Hürrem. Vajon intrikus természete, egyedülálló szerelme predesztinálja feledhetetlenségre? Nem. Természetesen nem.

 

Amikor felismerte, hogy közutálatnak örvend, elkeseredett, és kereste a lehetőséget, hogy olyasmit adjon a népnak, melytől megváltozik a véleménye róla. Ezért nekiállt építtetni. Ebben a tervében jó partnerre talált Szulejmán főépítésze, Sinan személyében, aki csodálatos épületeket tervezett neki Isztambulban, Jeruzsálemben, Edirnében és Mekkában. Hürremnek hatalmas vagyona gyűlt össze a szultánnal töltött évek során, és ennek egy részét leveskonyhák, mecsetek, kórházak, nyilvános vécék, zarándokok számára létesített fogadók és fürdők építésére költötte. Sokan azonban nem értékelték erőfeszítéseit, haláláig boszorkánynak nevezték, aki megbabonázta a szultánt.

 

Hürrem 1558. április 15-én, vagy 18-án (egyik lexikon ezt írja, a másik azt) halt meg, a korabeli források szerint maláriában és kólikában. Hürrem és Szulejmán legendás szerelmét bizonyítja, hogy a szultán haláláig gyászolta egyetlen törvényes asszonyát, és így búcsúzott tőle:

??Megöltem, meggyilkoltam az elmém, a szívem megállt hinni benne többé, nem érzem testemen hosszan a kezeid, a fényességed. Én lemostam, letöröltem a világot, lelki bánatom érted van, szerelmem. Erő, nincs több erőm, hogy elárulja nekem, csak hit van, a hit a te érzelmeidben, nem a húsban, de az én szívemben, én sírok, sírok érted, szerelmem, nem óceán, több mint óceán az én könnyeim érted, Hürrem…?

Hozzászólások:

10 thoughts on “Szulejmán haláláig gyászolta szerelmét”

Comments are closed.