Összetört az anyuka, mikor megtudta, miért állt hároméves lánya a wc deszkára

Először azt hitte, kislánya csak játszik. Gyorsan meg is osztotta a képet a Facebook-oldalán, hogy férje is lássa. Aztán kiderült, mi áll a jelenet hátterében.

Stacey Wherman Feeley először azt hitte, a kép, amit kislányáról készít, épp olyan cuki-vicces, mint a többi. Az amerikai anyuka azt mondja, rögtön a telefonja után nyúlt, mikor meglátta, hogy kislánya a vécédeszka peremén egyensúlyozik, mert viccesnek találta a pillanatot.

Csak jóval később tudta meg, hogy a bemutató apropója tulajdonképpen egyáltalán nem cuki, és még csak véletlenül se vicces. Sőt! Ami azt illeti, egészen szívszaggató: az óvodás kislány ugyanis egy óvodai gyakorlat keretében azt tanulta meg, mit kell tennie akkor, ha fegyveres támadó ront be az épületbe, és néhányan a vécében ragadnak.

Stacey ezt hallva úgy döntött, kiegészíti Facebook-posztját, amit eredetileg gyermeke apjának szánt, és ezt írta:

„Ahogy megtudtam, hogy a lányom miért csinálta, amit csinált, az egész jelenet ártatlansága elillant. Arra kérem a világ politikusait, vessenek egy pillantást erre fotóra. Tényleg ilyen jövőt szánnak a gyermekeinknek, az unokáinknak és az ő gyerekeiknek? Hogy alig háromévesen óvodai mosdókban bujkáljanak és vécédeszkákon egyensúlyozzanak? Szeretném, ha a döntéshozóink látnák, hogy a döntéseiknek következményei vannak, hogy mi ezen a bolygón mindannyian ez alapján éljük az életünket.”

Stacey azzal zárta nyílt levelét, hogy ő, kertvárosi anyukaként nem tudhatja, hogyan kell megoldani a világ problémáit. De azt viszont pontosan tudja, hogy nem akarja, hogy a gyerekének a jövőben is a deszkákon állva kellene gyakorolnia.

Hozzászólások: