MINDEN PERC, AMIT VÍZBEN TÖLTÜNK EGY PERCCEL MEGHOSSZABBÍTJA AZ ÉLETÜNKET!

Tudományos tény, hogy az emberi szervezet állapota javul, ha a gyógyító kezelés vízben történik. A gyógyvizes fürdőknek, terápiáknak nálunk is nagy hagyománya van, ahol a test mellett a lélek is felpezsdül, újra harmóniába kerül, hiszen csökken a stressz, a fáradtság, az idegesség szintje. A fürdő még hatásosabb, ha gyógynövények is kerülnek a vízbe.

Advertisment

A HIDEG-MELEG VÍZ VÁLTAKOZÁSA

Az ókori görögöknél, – Hippokratész, és később a középkorban egy arab filozófus, Avicenna, – gyakran alkalmazták a hideg-meleg víz változásával kifejlesztett terápiás kezelést, amelyet egy speciális masszázs is követett. Ez a módszer nagyszerűen serkenti a vérkeringést, az emésztést, segít megszabadulni a fölösleges testváladékoktól, erősíti az izmokat, az idegrendszert, az immunrendszert és a szívet, valamint ellenállóbbá teszi a szervezetet az extrém hideg, illetve meleg időjárással szemben is.

Advertisment

Odahaza is kipróbálhatjuk ezt a terápiás módszert: egyszerű az egész, álljunk be a zuhany alá, majd kezdjük a meleg vízzel, 40 másodpercig hagyjuk, hogy folyjon a víz, ezután 20 másodpercig engedjünk hideg vizet a testünkre. Ezt a váltakozást kell naponta 3-8 percig csinálni. Lényeges viszont, hogy mindig hideg vízzel kell befejezni a kezelést, hogy a vérerek összehúzódjanak, és ne fázzunk át nagyon, míg megtörülközünk. Ezután a nedves törülközővel masszírózzuk át a bőrünket, dörzsöljük meg alaposan.

A gyógynövényes fürdők időtartama 15–25 perc között szokott váltakozni, attól függően, kinek mennyire esik jól, ha elmerülhet a vízes, gyógyító kényeztetésben. Egy relaxációs zene is jól jön ilyenkor.

Nézzünk pár konkrét példát:

  • 5 liter forró vízbe tegyünk bele 300 gramm kamillavirágot, és hagyjuk úgy 2 óráig. Ezután szűrjük le és adjuk hozzá a fürdővízhez. Segít megszüntetni a hátfájást, a gyulladásokat, és az egész szervezetet felfrissíti. A víz hőmérséklete 35 Celsius fok kell legyen.
  • 5 liter forró vizet öntsünk rá 200 gramm zsályvirágra, hagyjuk állni 2 órát, majd adjuk hozzá a fürdővízhez, amelynek hőmérséklete 34 Celsius fok kell legyen. Jót tesz a magas vérnyomásban, az asztmában, a bőrbetegségekben, a gyulladásokban szenvedőknek.
  • 1,5 kg fenyőrügyre öntsünk 5 liter vizet, majd 30 percig főzzük fel. Ezután szűrjük le és keverjük bele a fürdővízbe, ami 28 Celsius fokos kell legyen. Ez a kúra főként a hát- és csontfájásokat enyhíti, valamint lohasztja a megduzzadt végtagokat.
  • Tegyünk 2 kg sót a fürdővízbe, és kevergessük addig, míg teljesen felolvad. Az ilyen sós fürdő megnyugtat, enyhíti az izomfájásokat, erősíti az immunrendszert.
Advertisment