Mi az a szerelem?

Mi az a szerelem?

Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy ?Mi az a szerelem??

?Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.? ? válaszolta a tanár.
?A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.? ? tette hozzá.

A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.

Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.

?Ez a szerelem!? ? mondta rögvest a tanárnő.

?Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.?

?Akkor mi a házasság tanárnő?? ? kérdezte a tanuló.

?Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.? ? felelte.
?A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.? ? tette hozzá.

A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.

?Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.? ? fogadta a tanárnő.
?Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.? ? tette hozzá.

?Ez a házasság!?

 

u_hu_1_0009

Hozzászólások: